Jeromos
  • HUF: 421.17
  • USD: 0.98
  • 13 °C
  • 20 °C

Hirdetés (X)

DenníkN

A Dalai Láma Szlovákiában: Bugár sms-ben mondta le a találkozót

Kiss Csaba, a somorjai At Home Gallery alapítója és kanadai felesége, Suzanne már harmadik alkalommal hívták meg Szlovákiába a Dali Lámát. De még soha nem keltett ekkora feltünést a tibeti egyházi vezető látogatása, mint idén.

 

(…)

 

Csalódást okoztak azok a politikusok, akik hirtelen meggondolták magukat, és nem jöttek el a Dalai Lámával való találkozóra?

 

Csaba: Tulajdonképpen csak egy politikus gondolta meg magát. Bugár Béla, aki szintén somorjai. Még augusztusban azt mondta nekem, hogy boldogan találkozik a Dalai Lámával. Aztán meg egy nappal az esemény előtt írt egy rövid sms-t, hogy családi okokból mégsem tud jönni.

 

És mivel magyarázta?

 

Csaba: Nem is kérdeztem tőle. Ha valaki ilyesmit ír, mit tudok tenni? Aztán úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot Csáky úrral, aki 2000-ben hivatalosan egyedüliként fogadta a Dalai Lámát a kormány nevében. Éjfél előtt felhívtam, és reggel hétre már meg is érkezett a Devín hotelbe.

 

Volt idő, amikor Bugár támogatta a fehérorosz disszidenseket és gond nélkül kritizálta a Fico-kormány minisztereit. A mostani már más Bugár, mint amilyennek ismertük?

 

Csaba: Béla megváltozott. Azt gondolom, hogy néha helytelen lépéseket tesz. Úgy hiszem, hogy már más érdekei vannak.

 

Suzanne: Azt gondolom, hogy a politikusok minél többet hazudnak, annál nagyobb könnyedséggel teszik azt, és aztán már nem látják a határt a hazugság és a valóság közt.

 

(…)

 

 

A teljes interjú: Pozvali k nám dalajlámu: Bugár mi poslal len smsku, že nepríde

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket