„A gyerekszoba olyan szoba, mint bármelyik más, időnként azonban a világot jelenti a tiszta lelkű kis ember számára. Így a szobának is tisztának kell lennie, és téma nélkülinek” – állítja Peter Jurkovič építész.
A gyerekszoba is lehet olyan hely, ahol a gyermek megtanulja érzékelni a szép dolgokat.
Rudolf Lesňák építész szerint nem kell mindent bezsúfolni egy kis szobába, és nem kell túlzásokba sem esni a tároló helyiségek kialakításával.
Peter Jurkovič (építész)
Jurkovič nem kedveli az olyan gyerekszobákat, amelyek leginkább egy televíziós műsor kulisszáira emlékeztetnek. „A fáknak az erdőben a helyük” – mondja. Számára a legjobb gyerekszobát a családi légkör alakítja ki. A gyermeknek lehetőséget kell adni, hogy a szobát saját elképzelése szerint egészítse ki, például rajzokkal. Jó, ha a szobának olyan ajtaja van, amelyet rendesen be tudnak majd csapni a gyerekek, amikor úgy érzik, hogy a szülők nem értik meg őket.

Kristína Poržoltová és Ivana Paľková (építész)
A két építésznő szerint ha a lakás elrendezése lehetőséget ad rá, a gyerekszobát az éjszakai zónába helyezzük el, vagyis távol a nappalitól és a konyhától. A gyermeknek így nyugalma lesz, és nem fogja zavarni például az esti beszélgetés a nappaliban.
A gyerekszobát ideális a szülők hálószobája közelébe tenni, hogy a gyerekek minél közelebb legyenek. A gyerekszoba berendezéséről már az iskoláskor előtt jó elgondolkodni. Tehát onnantól, amikor a gyerek már nem alszik a szülőkkel. A szobának sok hellyel kell rendelkeznie, ahol játszani tud a gyerek, egyben legyen tér az új dolgok megismerésére és a pihenésre is.

Amint kinövi a gyerek kiságyát, jó, ha kellően nagy ágyat biztosítunk számára, minőségi ágykerettel és matraccal, ami a hátgerinc szempontjából nagyon fontos. A laminált bútorok nagyon ajánlatosak, mivel ellenállóak. Ugyanúgy a tömör fa és furnér is hasonlóak alkalmas, ezek az anyagok azonban hajlamosabbak hamarább tönkremenni.
A színek választásánál óvakodni kell a különböző élénk kombinációktól, ami rossz hatással lehet a gyerekre, és nagyban elterelhetik figyelmét. Jó választásnak bizonyulnak ez esetben a pasztell színek.

Rudolf Lesňák (építész)
Jó, ha a szobából kilátás nyílik a külső térre, amely sokszor jobb képet nyújt, mint a falra rögzített televízió. Nem jó, ha a szülők giccses környezetet alakítanak ki gyermekeik számára.

A játékok számára alkalmasak az átlátható szekrények, amelyekben minden játéknak megvan a maga helye, a gyermek így már kiskorától megtanulhat rendet tartani szekrényeiben.
Nem jó túlzásba vinni a tároló helyiségek kialakítását a gyerekszobákban, mivel nagyon fontos, hogy a gyerek a megfelelő időben búcsút tudjon mondani egyes személyes tárgyainak.
További inspirációk és gyerekszoba képek a DenníkN cikkében.
DenníkN
Nyitókép: DenníkN
Megosztás:
Címkék: belső építészet bútorok emeleteságy építészet Főoldal gyerekszoba iskoláskor Ivana Paľková játékok Kristína Poržoltová Peter Jurkovič rakodótér Rudolf Lesňák
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.