„Mit ünnepeljünk azon, hogy sok ember meghalt?” – Ilyen a kamaszok 1956-képe

Gimnáziumba járó 14 és 16 éves diákokat kérdeztünk ki arról, hogy mit gondolnak az 1956-os forradalomról. A válaszadó több mint 60 diák kétharmada még soha nem tanult a forradalomról történelemórán.

„56-hoz nincs sok érzelmi kötődésem”

Az ünnep fontosságát hangsúlyozók szerint „más lenne az életünk, ha ott nem lépnek az emberek, és ezért meg kell emlékeznünk róluk”, „ez is hozzá tartozik az életünkhöz”, meg hát „jó, hogy [az emberek, ha kell] fellázadnak rossz politikai irányzatok ellen”.

   

A távolságtartás jóval jelentősebb az „56-ban emberek áldozták fel magukat a hazáért, de nekem ez az ünnep nem annyira fontos” megszövegezésben. Az elfogadó, decens elhatárolódás számos további választ is jellemzett: „a történelemnek fontos része, de nekem nincs sok érzelmi kötődésem hozzá”, vagy „sok magyart mélyen érint, de engem nem különösebben foglalkoztat”.

Megfigyelhető, hogy a rokoni beszélgetés nem mindig visz közelebb az ünnepi hangulathoz: „a dédszüleim beszéltek róla néhány dolgot. Nehéz volt a számukra, ezért számomra ez nem ünnep” – érzékelteti egyikük, hogy a mozgalmas eseményeket nem csak egyféleképpen élték meg a kortársak.

Egy másik válaszadó kijelentette, „a dédivel szoktunk erről beszélni, de neki 56 ellenforradalom volt, úgyhogy sok mindent nem tudok meg tőle”. Ami azt is jelzi, hogy az ünneplési széljárás 1989-es megfordulása után a Kádár-kori kettősbeszéd is ellenkezőjébe válthatott helyenként.

„Inkább a születésnapomat ünneplem”

Végül az ünnep egyértelmű elutasítása is megjelent a tárgyszerű „nem vonz ez a dolog” válaszban, vagy éppen a már-már a pesti srácok vagány-lázadó-tréfás hangját felidéző „nem érdekel, miért érdekeljen?”, sőt a „nem érdekel, mert hazaáruló vagyok”, vagy az „inkább a születésnapomat ünnepelem” tónusú megnyilatkozásokban.

1956 ünnepe általában nem téma a hétköznapi közbeszédben sem: „otthon csak annyi szokott erről elhangzani, hogy most van”, vagy „nekem közepesen fontos, mert tudom, hogy történt valami, de nem tudom, hogy mi. Otthon szoktunk róla beszélni, de nem emlékszem [hogy mit]”, amiben a kíváncsiság hiánya is ott lappang.

„Az összes ilyen ünnepség egy célt szolgál: hogy elmaradjanak az órák”

Az iskolai megemlékezések közül azok voltak érdekesek a diákoknak, melyek keretében ők maguk készítettek filmet a forradalmi sztoriról, vagy ők játszották el azt színpadon. Ezzel szemben „a kötelező fehéringes ünnepben semmi jó nincs, ott ül nyolcszáz gyerek egy aulában és szomorúnak kell lenni”, ami miatt „sokan megutálják” magát az ünnepet is. „Számomra minden nemzeti ünneppel járó beszéd hosszú és unalmas. Általában az összes ilyen ünnepség egy célt szolgál, azt, hogy az órák elmaradjanak.”

A diákvélemények széttartása és távolságtartása mindazonáltal teljesen érthető, és nem nagyon különbözik a felnőttekétől. Az ötvenhatos forradalom képe most fordulna át családi, élő emlékezetből hagyományos „történelembe”, ha egyáltalán létezhetett volna ötvenhatnak igazi, folyamatosan élő emlékezete korábban.

A cikk teljes egészében elolvasható itt.

Nyitókép: komlomedia.hu