A Füleki Városi Művelődési Központ és a Füleki Vármúzeum második alkalommal rendezte meg a UDVart fesztivált, melyen ezúttal is gazdag program várta az irodalom, a zene és az egyéb művészetek kedvelőit.
A rendezvénynek minden alapja megvan arra, hogy hagyományt teremtsen és jövőre folytatódjon.

Idézve a rendezvény leírását ez
egy olyan politikailag független művészeti és könnyűzenei fesztivál, amely egy szűkebb közeg igényeit próbálja kielégíteni, de igyekszik megfertőzni azokat is, akik még nem tudják, hogy valójában ők is részei a „kis egésznek”.

Ahogyan egy évvel ezelőtt, az idén is az volt a cél, hogy minőségi (réteg)műsorok találkozzanak az ezt kedvelő, elsősorban fiatal közönség igényeivel. Ezt teljes mértékben sikerült teljesíteni. A rendezvény három napja alatt ugyan nem mozogtak ezrek a Füleki Honismereti Múzeum udvarán, de akik eljöttek, s nem is kevesen voltak, azok jól érezték magukat.
A szinte folyamatosan zajló beszélgetések, koncertek és kézműves foglalkozások mellett bőven volt alkalom a személyes csevegésekre, véleménycserére is.


Csemegézve a gazdag kínálatban a teljesség igénye nélkül volt Kreatív írásműhely Nagy Hajnal Csillával, kovácsműhely Andrea Kosecovával, képzőművészeti workshop Nagy Adriannával, történelmi fényképészműhely Gyetvai Zoltánnal, zenei workshop Atlasz Attilával, Marchello Conguero dob workshop, Aranymetszés festőműhely, MeseFigura-kuckó, bemutatkoztak az Irodalmi Szemle fiatal, kötet előtt álló szerzői, a Slam Poetry művelői, voltak koncertek, filmvetítések stb.

A rendezvény tapasztalatairól Illés Kósik Andreát, a füleki Városi Művelődési Központ igazgatóját kérdeztük.

Tavaly azzal a szándékkal indultunk, hogy egy olyan programot hozzunk Fülekre, amely a fiatalokat is megszólítja, amely igényes és a művészetek is benne vannak. A Folt Művészeti Műhellyel sikerült létrehozni egy fiatalokat összefogó csoportot, akiket érdekel az igényesebb zene, valamilyen önkifejezési formát szeretnének maguknak találni.
Volt aki slam poetryvel, foglalkozott, volt aki képzőművészettel, más pedig zenélni szeretett volna. Workshopokat rendeztünk a Folt Művészeti Műhelynek, csináltunk zenés vizuális műsort bemutató előadást is. A műhely tehát elindult és egyik szervezője lett a tavalyi fesztiválnak. Természetesen a füleki Városi Művelődési Központ munkatársai is ott voltak.

A tavalyi fesztivál kétnapos volt. Az irodalom mellett olyan zenekarokat kerestünk, akik még kevésbé ismertek, de mégis jók. Azt hiszem ezt akkor sikerült elérnünk, az idén pedig folytattuk.

Az idén még több energiát fektettünk abba, hogy az Udvart helyszínét fesztiválosabbá tegyük, így az vizuálisan is jobban kiegészült. A tavalyihoz hasonló esti falfestés/vetítés mellett az idén Kovács Vilmos építészhallgató vezetésével, a gombaszögi fesztivál mintájára Chill Sátor is készült, ahol lehetett találkozni, beszélgetni. Az udvarra több kis táblácska, képzőművészeti alkotás is kikerült.

Ami az előkészítést illeti, az idén a Városi Művelődési Központon belül sikerült egy jó csapatot kialakítani, beleértve önkénteseket is, ami számokban azt jelenti, hogy legalább 20-an dolgoztunk körülötte. A város részéről a Közhasznú Szolgáltatásoktól kaptunk sok segítséget.

Tartalmilag milyen szerkezete volt a műsornak?
Már a fesztivált megelőzően is zajlottak workshopok, melyeken elkészültek a fesztiválon láthatóvá tett vizuális elemek. Ismét nagy teret kapott az irodalom, de azt igyekeztünk egy kicsit másképpen bemutatni. Ennek részeként egy másik programunk a Literatúra is része lett az Udvartnak. A LITERAtúra, irodalom másképp egész évben fut, a kreatív írás része a gimnáziumban valósult meg, ahová ősszel is tervezünk írókkal találkozókat.
A program legnagyobb részét viszont ide hoztuk. Volt egy Mizser Attila által vezetett beszélgetés Németh Zoltán, költővel, az „Állati férj” c. kötete kapcsán. ahol a füleki származású ismert színésznő Kerekes Vica olvasott fel a kötetéből. A Kocsmabeat egy zenés felolvasó est volt, Szabó Balázs Bandáját is azért hívtuk meg, mert megzenésített versekkel foglalkoznak.

A gyerekprogramok gerincét a gyereksátorban kézműves- és művészeti foglalkozások alkották, de itt voltak a losonci Kelemenék, akik megzenésített verseket énekeltek. Volt meseszínház – interaktív foglalkozások gyerekeknek a Mesefigura bábszínházzal, voltak angol nyelvű foglalkozások a füleki Helen Doron Nyelviskolával.

Zeneileg most is igyekezetünk a legismertebb együtteseket elhívni. Hűek maradtunk a Gypo Circushoz, de a koncepciónk fontos része, hogy helyet adjunk helyi zenészeknek is. Így került be a programba pl. Steve Misik & Co, a Hajni és a fiúk és a losonci Dancing with the Wrong Girl.
Volt olyan program is, ami nem volt sem zene, sem irodalom. Nagy érdeklődés kísérte Both Miklós Titokzatos Ukrajna c., vetítéssel egybekötött előadását, amelyen teljesen megtelt a terem. Szeretnénk a jövőben is hasonló ill. közéleti beszélgetéseket, előadásokat behozni.

A tavalyhoz képest a másik újításunk, hogy az idén szlovák programok is bekerültek programba, pl. a Marchello Conguero ütőhangszeres műhely, Smola a Hrušky. Az irodalmi és alma műhelyt kivéve a legtöbb műhely igény szerint két nyelven működött – ha olyan érdeklődés volt. Keressük azt a fiatal szlovák csapatot, akik csatlakozna a mostani szervezőkhöz és jövőre azt meg tudnánk erősíteni. Láthatóvá vált, hogy a szlovák programokra bejött a szlovák közönség, azaz őket is érdekelné ez a fajta fesztivál.

Hogyan értékelnéd az idei rendezvényt?
A látogatottságot tekintve biztos, hogy megdupláztuk a tavalyit, amit egyértelműen sikernek tartunk. Látogatóink voltak Rimaszombatból, Losoncról, de főleg az utolsó koncerten Salgótarjánból is. A fülekiek még jelentős többségben voltak. Tervünk a bővítés! Ez mégiscsak egy behatárolt műfaj és a nézők szempontjából ez Füleken belül is így van. A látogatottságot csak úgy tudjuk növelni, ha megszólítjuk környékbeli fiatalokat. Kerestük a kapcsolatot Gombaszöggel, reméljük, hogy jövőre ez az együttműködés még szorosabb lesz.

Jövőre … ?
Mint már említettem nyitni szeretnénk az idősebb korosztály felé, a mostani sikeresen nyitány után tervezzük, hogy a részükre jövőre több előadás, közéleti beszélgetés lesz Sokan igénylik a régi művelődési táborok hangulatát.

Egyébként még nem volt értékelő ülésünk, az igazi ötletek még nem hangzottak el. Arról viszont már beszélgettünk, hogy az időpontot csütörtöktől szombatig toljuk el. Egy lazább csütörtökkel és erős péntek-szombattal.

Puntigán József
Nyitókép: Puntigán József
Megosztás:
Címkék: Andrea Kosecová Folt Művészeti Műhely Főoldal Füleki Vármúzeum Füleki Városi Művelődési Központ Gyetvai Zoltán Gypo Circus Illés Kósik Andrea Irodalmi Szemle Kerekes Vica Kovács Vilmos LITERAtúra Mizser Attila Nagy Adrian Nagy Hajnal Csilla Németh Zoltán Szabó Balázs Bandája UDVart fesztivál
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.