Ha bátor vagy, hátrányos helyzetben is okosá válhatsz – Programkiértékelés

A füleki gimnáziumban megtartott záró konferenciával (Intelligens közösségek) és sajtótájékoztatóval ért véget a Bátor Közösségek c. szlovák-magyar, határon átnyúló Interreg-es program. A projekt célja a határ két oldalán, kiemelten a kis településeken élő kis közösségek és hátrányos helyzetű csoportok támogatása volt.

A projekt 2017 májusában vette kezdetét és 2019. április végéig ér véget. Úgy magyar, mint szlovák oldalról 4-4 intézmény vett benne részt: Interindustria Tudásközpont Alapítvány, Salgótarján (konzorciumvezető), Szent István Egyetem, Gödöllő, Magyar Tudományos Akadémia, Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Pécs,  Közösség a Megújuló Vidékért, Legénd) és E-Talentum, Fülek, Kassai Műszaki Egyetem, a kassai ASTRA  (Association for innovations and development), Füleki Gimnázium).

   

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, 453 074,03 EUR támogatási összeggel.

Mint azt a sajtótájékoztatón Józsa Viktória projektvezető elmondta, egy nagyon egyedi program valósult meg.

„Azt szerettük volna megnézni, hogy mi van a falvakon, a kistelepüléseken, az okos lakosokkal. Nem csak egy infrastruktúra lehet fejleszthető, digitalizálható … a helyi lakosokat, akár a falvakon élő, hátrányos helyzetű roma gyerekeket, az ő szüleiket, nagyszüleiket is lehet okossá tenni. Ezért az a címe a projektnek, hogy okos közösségek és nem az, hogy okos városok.“

Ezt „még megnehezítettük azzal, hogy nem azt mondtuk, hogy csak Szlovákiában, csak Magyarországon, hanem a határon átnyúló területen. Hiszen ezek történelmileg, kulturálisan, sokszor családilag is összekapcsolódnak. Megnéztük, hogy „..a határnak mennyire van elválasztó funkciója. Voltak ugyan ebből nehézségek, problémák, de ezeket is tudtuk kezelni.“

„Alapvető cél volt, s ezt jelentősen túlteljesítve sikerült megvalósítani, hogy a partnereikkel együttműködve a helyszíneket látogassuk meg azért, hogy „megfogjuk“, megkeressük az ott élő gyerekeket. Bemutatva a „nyitottságot egyrészt a digitális technológiát, a számítógép, az internet másrészt a fenntarthatóság, energiahatékonyság irányába…Ezt már gyermekkorban el kell kezdeni. Ha ott fel tudjuk kelteni az érdeklődésüket, akkor ők ilyen felnőtteké válnak.“

Ezért a projekt elvárása az volt, hogy minél több gyereket, és rajtuk keresztül a szülőket, nagyszülőket fogjunk meg.  „Ha elmegyünk egy faluba, akkor az utolsó kisgyereknek is, függetlenül a származására van okos telefonja. Tud telefonnal bánni, az internetet ismeri, de programozni nem tud. A projekt keretében elkezdtük őket tanítani C nyelven programozni.“

Kis településeken iskolai szakköröket indítottak, melyek kiindulási alapja az volt (Szlovákiában és Magyarországon is), hogy a terület iskoláiban maguk  a tanárok sem tudnak programozni. Ezért az első lépés a tanárok képzése volt. A tanároknak adtunk kis platformokat, amikkel azután tudtak a gyerekekkel paneleket üzemeltetni. Az egyik ilyen tanároknak szánt képzés Füleken valósult meg 2017 novemberében.

A régióból Tornalja, Salgótarján, Ragyolc, Pásztó, Almágy, Nógrádsáp és Cered települések, ill. az iskoláik kapcsolódtak be, összesen 14 szakkörben. „Eredetileg 100 gyerek bevonását terveztünk, de most majdnem 150-nél  járunk. Úgy néz ki, hogy ezek a szakkörök tovább mennek a projekt után is, mert a tanárok azt mondják, hogy finanszírozás nélkül is hajlandóak folytatni, mert sikeres.“

Hogy reagáltak a gyerekek a programozásra?

„Először meglepődtek, kicsit bizalmatlanul fogadták.” Volt, ahol 5, volt ahol 15 gyerek jelentkezett, a nagyobb csoportokban volt némi lemorzsolódás. Az eleje nagyon nehéz volt, s nemcsak a gyerekeknek. „Ez plusz tevékenység, mire jó ez nekem, van-e ennek értelme” – hangzottak el a kérdések a tanárok, és gyerekek részéről is. De miután megszerették,  most a  projekt végéhez érve azt mondják, hogy tovább fogják csinálni a szabad idejükben, mert annyira tetszik nekik.

A cél egy alaptudás átadása volt, hogy lássák, hogy nem ördögtől való dolog a programozás és hogy az informatika nem ott ér véget „hogy nyomogatom az okos telefont”. Nem titkolt cél volt az is, hogy a tanulók majd a füleki gimnáziumba jöjjenek, ahol tudják folytatni, amit elkezdtek.

A projekt ezen részének irányítója Szabó Zsolt, egytemei tanár kérdésünkre így foglalta össze a tapasztalatait:

„Programozható mikrokontrollert használtunk, amihez különböző áramköri elemeket kapcsoltunk. Mikrokontrollert programoztuk úgy, hogy az áramköri elemek úgy működjenek, ahogyan elképzeltük. A központi elem tehát nem a hagyományos értelemben vett programozás volt, hanem az, hogy egyszerű programozási elemekkel működésre bírjuk az áramköri elemeket. Azután ez alakul  és fejlődik fokozatosan.

Nagyon hasonlít ez arra a koncepcióra, amit  Braun Gábor, programozó dolgozott ki ill. az Arduinó projektekhez  Nagyon kevés programsorral már működtethetünk különböző áramköröket. Szenzorokat használunk, szenzorok közvetítenek adatokat a külvilágból, egyéb szenzorokkal mi közvetítünk adatokat a külvilágba. Tehát kicsiben azt próbáltuk megcsinálni, ami nagyban már működik. …

Ezzel meg lehet csinálni pl. azt, hogy összerakunk egy áramkört, csatlakoztatjuk egy számítógéphez ami mondjuk egy távkapcsoló segítségével vezérelhetővé válik, pl. számítógéppel bekapcsolok valamit. Így a gyerek pl. tud csinálni egy olyan távkapcsolót, mellyel ki tudja nyitni a garázs ajtaját. … Úgy gondolom, hogy az a legjobb benne, hogy ezt mindenféle előképzettség nélkül el lehet kezdeni. A tanuló leül, összerakja, ha működik jó, ha nem, akkor gondolkodik azon miért nem.“

Mi volt a legnagyobb élménye?

„A nógrádsápi szakkör. Ott ezt egy ezzel már régebben foglalkozó kolléga, Szilágyi Jenő csinálta. Nagyon messzire eljutottak a gyerekek. A végén már olyanon gondolkodtak, hogy elkezdenek robotokkal foglalkozni. Nagyon jó volt az almágyi iskola, ahol 3 szakkör is lement és nagyon élvezték a gyerekek az egészet, s biztosan tovább fogják folytatni. Egy-két középiskolában is egészen jól ment a dolog. A nagyon hátrányos helyzetű bátonyterenyei gimnáziumban, gyenge képességű diákokkal is azt mondhatom, hogy sikeres volt a projekt. Az ottani informatikai tanár is azt szeretné, ha tovább menne.

Közben elkezdtünk azon gondolkodni, hogy teljesen kötetlen módon, összeraknánk egy kis műhelyt, ahol elhelyeznénk mindenféle olyan dolgot, amiről úgy gondoljuk, hogy segíthetne a programozás oktatásának a társadalmasításában. S ha a műhely valamelyik tagja akármivel, a digitális mágiával, az ardunióval, vagy más módszerrel összerak projektet, azt 4-5 percben videóra is lehet venni. Ezekből pedig egy youtube csatornát csinálnánk, ahova felrakjuk ezeket. Akit érdekel, az megnézi, használja, megmutatjuk, hogy hogy kell pl. egy mikrobit tervezőeszközt feltelepíteni stb.”

A projekt részét képezték a gyerektáborok is. „Amit a gyerek a szakkörben megtanult, azt ne felejtse el nyáron.“

A projekt részét képezte az ún. mentorálási program, aminek keretében az egyetem fiatal kollégái mentek a gyerekekhez, hogy beszélgessenek velük életpálya modellekről. Arról, hogy egy adott településen, a faluban hogy tudnak fejlődni, mik a terveik. „Globális dolgokról“, mit látnak a gyerekek a világban.  A mentorok a saját példájukon keresztül mutatták meg, hogy hová lehet eljutni ha tanulnak, fejlődnek. Hétről hétre összekapcsolódtak személyesen vagy a digitális világon, pl. a skypon keresztül. „Mindenhol olyan nagy volt az érdeklődés, hogy 50%-al nagyobb az indikátor értéke ahhoz képest, amit vállaltunk.“

A projekt részeként két tudományos konferenciára is sor került.

„Szerettünk volna kis településeket felhelyezni  a tudományos térképre. Nem Kassát, nem Salgótarjánt, hanem Legéndet (OKOS KÖZÖSSÉGEK AKADÉMIA) és Herlanyt (HELYI ÉS KÖZÖSSÉGI FEJLESZTÉS: OKOS KÖZÖSSÉGEK ÉPÍTÉSE). Az itt megrendezett két tudományos konferencián a tervezett 100  helyett 200 ember vett részt. Mindkettő nagyon sikeres volt. Oda vittük a szakembereket két napra azért, hogy megmutassuk, hogy vidéken is lehet tudományos, akadémiai szintű konferenciát szervezni.“

A projekt végső célja két fenntartható kooperációs rendszer kialakítása volt.

Partnerhálózat kiépítése – Ez magában foglalja a civil szervezeteket, az oktatási és kutatási intézményeket. Célként tűzve ki további projektek elkészítését, melyek figyelembe veszik a helyi szükségleteket és  a partnerek a jövőben együtt is megvalósíthatják azokat.

Fenntarthatósági rendszer – mely a projekt keretében jött létre. A Smart Kompetenciaközpont az információs és kommunikációs technológiákra fókuszál.

Puntigán József