Mihály
  • HUF: 366.09
  • USD: 1.17
  • 11 °C
  • 17 °C

Hirdetés (X)

Események

Új látnivalók Gácson – Ahol Csontváry is sok időt töltött (Képekkel)

Gács, főleg a várkastély felújításától jelentős és közkedvelt turisztikai helyszín lett, melyet egyre többen látogatnak

Gácson az önkormányzat és a losonci társzervezők együttműködésével egy évvel ezelőtt kapott emléktáblát Csontváry Kosztka Tivadar, gyógyszertáros/patikus, festőművész, aki 1884 és 1919 között életének jelentős részét töltötte a településen.

 

Már ekkor megfogalmazódott az igény a település további, turisztikai fejlesztésére, melynek gerincét egy tanösvény kiépítése és egy  faluház kialakítása alkotja. Hangsúlyos helyet kapott a tervezetben Csontváry életének és gyógyszertárának a bemutatása.  A tervezet kivitelezésére Gács és Salgótarján közös pályázatot készített elő, melynek eredménye eddig még nem ismert.

 

A felújított épület

 

Ettől függetlenül Gács község a Besztercebányai Kerületi Önkormányzat támogatásával (9000 EUR), de javarészt saját költségen (mintegy 15 000 EUR) és munkával felújította az egykori Losonc – Gácsi vasúti szárnyvonal egyik helyi épületét, amelyben vasúttörténeti kiállítást rendezett be, s amely egyrészt a kivitelezés előtt álló Losonc – Gácsi kerékpárútvonal gácsi végpontja, másrészt a jelzett gácsi tanösvény kiindulási helyszíne lesz.

 

Alexander Udvardy, Gács polgármestere

 

Az épület átadásán részt vett Ján Lunter, a megyei közgyűlés elnöke is.

 

Az épület mellett két információs szlovák-magyar-angol nyelvű tábla kapott helyet. Ezek egyike a vasúttal kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze, a másik pedig Csontváry Kosztka Tivadar életét. Festészetét az épületet környező fákon, kerítéseken elhelyezett reprodukciókon lehet megtekinteni. Az épület átadási ünnepségén Alexander Udvardy, Gács község polgármestere átvette Csontváry Kosztka Tivadar, a Szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött Őz című festményének másolatát.

 

 

Innen  csak pár percnyi sétára van az egykori gyógyszertár épülete, amelynek környezetét szintén felújították, kerítésén pótolva a tavaly elhelyezett, de az időjárás miatt megrongálódott reprodukciókat is.

 

Az egykori gyógyszertár épülete

 

Jó elmondani, hogy az itteni emléktáblánál elhelyezett koszorúk, csokrok hiánytalanul megmaradtak. Mint ahogyan azt is, hogy annak ellenére, hogy Gácson csak néhány magyar nyelvű lakos él, a magyar nyelv helyet és teret kapott az információs táblákon.

 

 

A Losonc- Gácsi vasúti szárnyvonalat közel három éves előkészület után 1906. december 18-án adtak át a forgalomnak. Az ünnepségen a gácsi járást Plichta Kornél főszolgabíró képviselte. A kifogástalan eredményű „műtanrendőri bejárás” után a vendégeket Gácson Mehringer Lipót, a posztógyár tulajdonosa „dézsönén” látta vendégül. A 9,4 km hosszú vasútvonalat, amelyen 40 km/h sebességgel közlekedhettek a vonatok, a budapesti Pallós Ármin Ignác tervezte és kivitelezte. Felépítése 742 000 aranykoronába került.

 

A vasútvonal gácsi végállomásának épülete

 

Az említett kiállításon több tárgy is látható, melyek idézik ezt a korszakot.

 

 

Történelmi érdekeség, hogy az átadás idején valószínűleg Csontváry is Gácson tartózkodott. A fennmaradt információk és adatok szerint az őszi-téli időszakban gyakran tartózkodott Gácson. Ellátását a helyi kocsmával,  étteremmel rendelkező Prazsenka család biztosította – Prazsenkánét két festményén is megörökítette (Almát hámozó öregasszony, Fohászkodó öregasszony (mindkettő 1894 körül). A család tagjai, közöttük Prazsenkáné asszony a gácsi temetőben nyugszanak.

 

Az almát hámozó öregasszony

 

Csontváry itt tartózkodásának volt egy másik oka is, biztosítania kellett a gyógyszertára működést. Az addig bérlő Danko Gyula, helyi gyógyszerész 1906 szeptemberében elhunyt. Az emlékezések szerint az alkohol vitte a sírba.  Az új bérlő Bentsáth Kálmán gyógyszerész lett, aki a Baranya megyei Vérméndről érkezett Gácsra, és 1909 októberéig volt a gyógyszertár kezelője.

 

 

Bizonyosra vehető az is, hogy Csontváry ezt követően használta a vasútvonalat. Budapestről Losoncra vasútvonalon érkezett, onnan pedig lovaskocsival folytatta az útját Gácsra.

 

 

A vasútvonalon való közlekedést a múlt század hetvenes éveiben állították le, majd a vasútvonal sínjeit is felszedték.  Napjainkra csak a nyomvonalának néhány része maradt meg (párhuzamosan haladt a Losonc-Gácsi főútvonallal).

 

Csontváry reprodukciók kerültrek a Víztisztító állomás kerítésére is

 

Hogy ez milyen meggondolatlan cselekmény volt, főleg jelen napjaink mutatják leginkább. Gács, főleg a várkastély felújításától egy jelentős és közkedvelt turisztikai helyszín lett, melyet egyre többen látogatnak. Ha meglenne a vasútvonal, s az akár nosztalgia vonatként újra indulhatna, bizonyos, hogy ki lenne használva és  jelentősen növelné a régió értékét.

 

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket