Már az égi színpadon rendez Vlado, a Mágus

Csütörtökön, március 4-én délután szűk családi körben búcsúztatták el a szlovákiai, benne a szlovákiai magyar színházi élet egyik legismertebb, ikonikus egyéniségét, Vlado Sadíleket. Mint a család tagjai jelezték, amint arra lehetőség lesz emlékest keretében emlékeznek meg róla.

Február 27-én, pár órával földi életének befejezése előtt a közösségi oldalán, még megosztott egy szép, feltehetőleg a gyermekeinek, a nevét viselő fiának szánt gondolatot.

   

„A fiad egy rövid ideig fogni fogja a kezed, de egész életén keresztül a szíved. A fiúgyermekek hete van, ha van, akit szívből szeretsz, akkor oszd meg“. Nem sokan osztották meg, nem is tehették, hiszen este, a családja által ugyanitt közzétett hír „Ma este örökre, nyugalomban elhagyott minket a férj és apa, Vladimír Sadílek“ mindent megváltoztatott.

Az első pillanatra hihetetlennek tűnő  hír, beleértve önmagamat, percekre, órákra megállította a barátok, tisztelők, a színház kedvelőinek gondolatait. Néhány évvel ezelőtt a „kaszás” már egyszer bekopogtatott az ablakán, de akkor még nem lépett be a szobájába. Hagyta, hogy súlyos állapotából, ugyan maradandó nyomokkal, de felépüljön, s újra visszatérjen az élet, az előadói terek és természetesen a színházak színpadjára. Számomra ismert, utolsó nagyobb rendezésében a Füleki Vár udvarán felállított színpadon vitte színre Petőfi Sándor János vitéz című művének színpadi változatát.

Színpadi rendezései egyediek voltak. Olyannyira egyediek, hogy azokól az „égből odapottyant néző” azonnal felismerhette, azt csak Vlado (Sadílek) rendezhette. Talán egyik színpadi rendezése sem élt meg száz bemutatót, s ez nem is volt célja. Következetes rendezés, igényesség, látványosság voltak a főbb jellemzői. Bemutatói kitörhetetlen részei lettek a szlovákiai színháztörténetnek.

Egy-egy ember távozásakor el-el hangzik, hogy senki sem pótolhatatlan. Van ebben igazság, de az nem mindig érvényes. Az olyan egyedi alkotót, színészt és rendezőt, a fiatalokat és korosabbakat mindig partnerként fogadó, támogató és tisztelő művészt, amilyen Vladimír Sadílek volt, utánozni talán lehet, de pótolni nem.

Divényben (Losonci járás) született. Az alapiskola elvégzése után asztalosnak tanult, majd Iglón a faipari középiskolában érettségizett, ahol bútortervezést tanult. Itt szerzett ismereteit azután bőven kamatoztatta színházi tevékenységében, mely hamar elcsábította tanult szakmájától. Ezen ismereteit azután Krakkóban, Brünnben, Moszkvában  elvégzett szakmai gyakorlatokon bővítette.

Pályafutását Losoncon a helyi színjátszó csoportban kezdte, ahol először színészként, majd rendezőként mutatkozott be. Első rendezései a Felejteni G. Gorin Herosztratoszát (Zabudnúť na Herostrata G. Gorina) (1975), Szophoklész Antigóné (1979), A félelem háza (1980) voltak, melyeket saját maga dramatizált. Merészen, amivel kiváltotta az akkori hatalom nemtetszését is. Ezekbe ugyanis becsempészte tiltakozását a 1969-es szovjet megszállás, a Gustáv Husák vezette pártdiktatúra ellen. Hivatalosan a Járási Művelődési Központ módszertani munkatársaként dolgozott.

Színészként Gogol egy őrült naplója műve alapján dramatizált monodrámában mutatkozott be. Pozsonyban alapítója volt a Divadlo na križovatke színháznak, ahol az Arisztophanész művei alapján összeállított Madarak és Moliere Képzelt beteg című művének alapján készült darabokat vitték színre. Ezek ideológiája nem volt összeegyeztethető az akkori hatalom érdekeivel, ami miatt évekre eltiltották a rendezéstől. Segédmunkásként kellett dolgoznia…

1982-ben Pozsonyba költözött, s fokozatosan visszatért a színház világába. 1986 és 1991 között a Bazini Meseszínházban (Bazinské rozprávkové divadlo) rendezett, mondani sem kell, nagy sikerrel. Közöttük 1991-ben Shakespeare Hamlett c. darabját – „sadílekes átiratat”. Ezt a C. kategóriás színjátszó együttesek surányi országos fesztiválján is láthatták a résztvevők. Ugyanitt kapott lehetőséget bemutatkozásra a nem sokkal, korábban, 1989-ben megalakult losonci színjátszó csoport is (ma Kármán József Színház), akik Barta Lajos Szaltó mortále c. darabjával, a Komáromi Jókai Napok győzteseként érdemelték ki a részvételt. A sikeres fellépésük mellett természetesen ott voltak a Hamlet bemutatóján, ahol így találkozhatott egy losonci rendező és egy losonci színház. Nem is eredménytelenül!

A Losoncot mindig is otthonának tekintő rendezőt nem kell hosszasan győzködni arról, hogy egy-egy rendezés idejére hazatérjen. A Kármán József Színházban hat darabot rendezett, melyek a csoport legjelentősebb  szakmai elismeréseit és sikereit hozták meg számukra. Kisértetszonáta (1995), A forrásnak sós íze, avagy szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak de nem hallanak (1996), A kutya, az angyal és a többiek (1998), Disznójáték (2005), A peron (2009), Johanna második halála (2011).

Nógrádba 2014-ben tért vissza „Visegrád korlátok nélkül“ c. Nemzetközi Színház- és Táncműhely keretében, amikor a Füleki Vár udvarán  Puskin Alexaner Szergejevics Puskin Cigányok c. darabját vitte színre.  A táncműhelynek ugyan számos nehézséggel megküzdenie, de túlélt néhány évet. Utolsó bemutatója a bevezetőben említett János vitéz volt.

Ismerte és követte a szlovákiai magyar színjátszást. Magyarul ugyan nehezen beszélt, de szinte mindet megértett. Így a János vitéz eredeti nyelven való elolvasása sem okozott számára nagyobb gondot. Többször tagja volt a Szepsiben megrendezett Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválnak. Közvetlen egyénisége szinte mindenhol kiváltotta a színészek és közönség elismerését.

A fentebb sorolt darabok mellett színészként,  rendezőként, lektorként Vlado Sadílek számos más profi és amatőr színházban, színházi műhelyben is villogtatta tudását és tehetségét. Látható volt a filmvásznon is, ahol több tíz filmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket.

Tevékenységéért 2006-ban megkapta a Szlovák Művelődési Központ (Národné osvetové centrum) D. G. Lichard emlékérmét, 2013-ban pedig Losonc város díját.

Kedves Vlado! Köszönöm, köszönjük a felejthetetlen  élményeket, a barátságod, az egyéniséged varázsát. Emlékeinkben élsz és élni fogsz.

Puntigán József