Nagyhét van.
Csend van.
Imádkozom.
Sikolt a csend,
A Golgotáig hallatszik
a bíborszínű ég alatt.
Valaki üvölt,
valaki sír,
valaki fogja a kezem,
most is, mindig.
Talán Anyám,
simít a keze.
Talán az Isten,
ki ott van vele
Állunk csendben.
Üvölt a csend,
mert az emberek némák
mert az emberek gyávák
Megint.
Mindenütt virág.
Mindenütt tavasz.
Mindenütt vér.
Csak egy ibolya
emeli fejét magányosan.
Talán rám néz,
talán az égre,
talán a semmibe
szüli illatát,mosolyát
színét
megint, újra,
mert nincs,
nem lesz ,
és nem volt
alázat és szégyen
senki szemében
Nagypénteken.
Sem.
Hrubík Béla: Facebook
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!