A tavalyi amerikai légicsapás, amely elpusztította az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet által Afganisztánban üzemeltetett kórházat, nem minősül háborús bűncselekménynek – álla a Pentagon szerdán nyilvánosságra hozott katonai jelentésében. A dokumentum szerint  emberi mulasztás, a célzóberendezések meghibásodása és egyéb tényezők vezettek a 42 halálos áldozattal járó végzetes találathoz.

 

2015 októberében, három találat érte a Kunduz városában lévő kórházat, az amerikai katonai hatóságok a novemberi előzetes vizsgálatok alapján azt jelentették, hogy a célpont a város másik részében lévő épület volt, de a repülőgépek térképező rendszere meghibásodott.

 

„A vizsgálat megállapította, hogy a személyzet bizonyosan nem tettek eleget az előírásoknak és a katonai szabályzatnak”, mondta Joseph Vottel tábornok, a U.S. Central Command parancsnoka. „A vizsgálat azonban nem azt állapította meg, hogy ezek a hibák összességében háborús cselekedetnek minősülnének”, tette hozzá.

 

 hirdetes_810x300  

A hivatalos álláspont szerint a halálos áldozatokkal járó incidenst „nem szándékos emberi hibák sorozata és a berendezések meghibásodása” okozta, amit a magas igénybevétel és túlterheltség idézett elő.

 

Az Orvosok Határok Nélkül első embere, Mein Nicolai sajtóközleményben úgy reagált az USA jelentésére, hogy az „Egyesült Államok elismerte, hogy sűrűn lakott városi területeken hajtottak végre ellenőrizetlen katonai műveleteket, amelyeknél nem követték az alapvető előírásokat”.

 

A tragédia miatt az USA 170 családnak nyújtott pénzbeli jóvátételt, és az Orvosok Határok Nélkül szervezetet 5,7 millió dollárral támogatta a kórház épületének helyreállítása céljából. 3000 dollárt kaptak a sérültek, és 6000 dollárt kaptak a családok az áldozatok után.

 

Az Obama-adminisztráció azt tervezi, hogy az Afganisztánban állomásozó 9800 amerikai katoa létszámát 2017-ig lecsökkenti 5500 főre, mindezt természetesen a terrorizmus elleni harc alakulásának függvényében.

 

Reuters.com

Nyitókép: abc.net.au

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!