„Ez a csúcsértekezlet abban tér el sok korábbi hasonlótól, hogy meghatározó befolyása lesz arra, hogy az európai integráció megmarad-e, vagy lassú/gyors leépülésbe kezd.” – írta Menyhárt József, az MKP elnöke szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában.

 

Menyhárt felhívta a figyelmet, hogy bár az Európai Unió jelentőségét és értékét az emberek eltérően ítélik meg,

 

„…nem kérdés, hogy ennek a történelmi jelentőségű szövetségnek számos olyan vívmánya van, amely Európa népei és az egyes polgárok számára kivétel nélkül előnyösek. (…) Hiányuk kevésbé szabaddá, kiszolgáltatottabbá és szegényebbé tenné az átlagembereket, falvainkat és városainkat, iskoláinkat, környezetünket, és ezeken keresztül nemzeti közösségünket is.”

 

A MKP elnöke úgy fogalmazott, e vívmányokon kívül az Európai Uniónak számos olyan terve van, illetve az EU jövőjével kapcsolatban számos olyan terv létezik, amelyek eltérő megítélésűek.

 hirdetes_810x300  

 

Ezek a tervek ma komolyan megosztják Európát.

 

Menyhárt szerint a megoldások keresésénél az európai vezetők három szempontot nem hagyhatnak figyelmen kívül.

 

Egyrészt, az Európai Unió nem önmagában és nem önmagáért létezik. Minden régi és új hatáskörét, intézkedését olyan szempontból kell megvizsgálni, hogy az szolgája-e az átlagpolgárok többségének érdekeit. Az EU nem lehet egy szűk politikai és gazdasági elit játékszere.

 

Másrészt, az Európai Uniónak vissza kell térnie a gyökereihez: az ideológiai alapú szerepértelmezés helyett az átlagpolgárok jólétét, illetve az európai nemzetek közötti együttműködést szolgáló gyakorlati eszközként kell működnie.

 

Harmadrészt, nem szabad megosztó tervekhez annak árán is ragaszkodni, hogy az az eddigi pozitív vívmányokat is veszélyezteti. Európa csak annyival „több Európát” (több integrációt) bír el, amennyit a leggyengébb láncszem elbír (lásd: Nagy-Britannia kilépését). A „több Európa” végül kevesebb Európához vezethet.

 

fogalmazott a pártelnök.

 

Körkép.sk

Nyitókép: mkp.sk/archív felvétel

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!