A Focus után az AKO közvélemény-kutató ügynökség is a liberálisok erősödésére és Andrej Danko pártjának gyengülésére mutatott rá.

 

Bár márciusban a kormánykoalícióba való belépést a két, akkor még jobboldali ellenzéki párt (a Most-Híd és a Sieť) azzal indokolta, hogy szeretnék elkerülni az ĽSNS erősödését, most azzal szembesülhetnek, hogy döntésük ellenére (vagy épp miatta) Kotleba pártja tartja előkelő 11 százalék feletti népszerűségét.

 

A választásokat még mindig a Smer-SD nyerné meg, de úgy tűnik, régi fényét már nem szerzi vissza. Ettől eltekintve, ha ma lennének a választások, a voksok 29,6 százalékát gyűjtené be.

 

 hirdetes_810x300  
felmeres_ako_szeptember_2016
Adatok: HNonline.sk, Grafikon: Körkép.sk

 

Másodikként az ellenzéki liberális SaS kerülne a parlamentbe 17,5 százalékkal, ami a liberálisok népszerűségének növekedését jelzi.

 

Harmadikként az SNS jutna be a törvényhozásba. A szlovák nemzetiek pártpreferenciái egyre gyengébb adatokat mutatnak, ezúttal kénytelenek beérni 13,1 százalékos eredménnyel.

 

Negyedik helyen végzett a felmérésben a Kotleba-féle ĽSNS 11,1 százalékkal. Ötödik helyre szorult vissza az OĽaNO-NOVA, ebben az eredményben még nem mutatkozik meg Daniel Lipšic döntése, miszerint lemond képviselői mandátumáról.

 

felmeres_ako_szeptember_2016_mandatum
Adatok: HNonline.sk, Grafikon: Körkép.sk

 

 

Bugár és a Most-Híd egy most rendezett választás esetén a szavazatok mindössze 5,8 százalékát könyvelhetné el. Parlamenten kívülre kerülne a Sme Rodina 4,3 százalékkal, A KDH 4,2 százalékkal, az MKP 2,6 százalékkal, és a Sieť is, ami csak 0,8 százaléknyi szavazot tudna begyűjteni.

 

Milyen lehetne a koalíció?

 

A mandátumok száma alapján a Smer a Most-Híd és az SNS segítségével tudna kormányt alakítani (85 mandátum). Az AKO felmérése alapján egy Smer-SNS- ĽSNS koalíciónak meg lenne az alkotmányos többsége is – hármójuknak együtt 94 képviselője lenne (alkotmányos többséghez 90 mandátumra van szükség)

 

Az AKO 1000 fő megkérdezésével végezte a közvélemény-kutatást szeptember 12-20 között. Egyébként az AKO választások előtti felmérései álltak legközelebb márciusi választások eredményéhez.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: Greenpeace.org

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!