Friss hírek

Tavaly 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba

Az előzetes számításokban szereplő 1,1 millióval szemben 890 ezer menedékkérő érkezett  Németországba 2015-ben – jelentette be a német szövetségi belügyminiszter pénteken Berlinben.

 

Thomas de Maiziere tájékoztatóján elmondta: az eltérés abból adódik, hogy az eddigi kimutatás a határon belépő, menedéket kérő – hivatalosan még nem menedékkérőnek számító – emberek tartományok közötti elosztását szolgáló, EASY (Erstverteilung von Asylbegehrenden, vagyis a menedéket kérők elsődleges elosztása) nevű informatikai rendszerben nyilvántartásba vett személyek száma alapján készült, és ez az anonim – személyes adatokat nem tartalmazó – rendszer nem ad pontos képet a menekülthullám alakulásáról, a többi között azért, mert nem szűri ki a többszörös regisztrációt.

 
Németország jól kezelte a menekülthullámot, de “nem ismétlődhet meg a tavalyi helyzet” – emelte ki a miniszter, hangsúlyozva, hogy ez a célja a kormány valamennyi menekültügyi intézkedésének.     Az idén eddig 210 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba – tette hozzá.

 

MTI-hír
kép: hirado.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket