Magyar nemzeti színekkel világították meg a Megváltó Krisztus-szobrot Rio de Janeiróban pénteken – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton.

 

Az esemény helyi idő szerint péntek este nyolc és kilenc óra között történt. A KKM szerint a brazilok ezzel elismerték Magyarországnak a kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit, valamint a brazíliai magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez.

 

download
Fotó: MTI

 

Korábban úgy fogalmaztak, hogy „a projekt jelentős mértékben elősegíti országképünk erősítését, láthatóságunk növelését”. Felidézték: Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel folytatott októberi megbeszélésen felajánlotta, hogy a jövőben egy-egy magyar ünnepen a magyar nemzeti színekkel világítanák ki a Rio de Janeiro, egyben egész Brazília szimbólumának tartott Megváltó Krisztus szobrát.

 hirdetes_810x300  

 

k_epa20161231001
Fotó: MTI/EPA/Antonio Lacerda

 

Semjén Zsolt az idei évre december 30-át, az utolsó magyar király, a boldoggá avatott IV. Károly megkoronázásának 100. évfordulóját, 2017-re pedig augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét javasolta.

 

MTI

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!