Pénzügyi szabálytalanságokat követhetett el Martin Schulz az Európai Parlament elnökeként – írja a Der Spiegel. A német hetilap szerint a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje a 2014-es EP-választás előtt pártpolitikai célokra fordított olyan erőforrásokat, amelyeket csak EP-elnöki feladataihoz használhatott volna fel.

 

Schulz sokáig jogtalanul vehette fel napidíját

 

Míg az Európai Bizottságban arra utasították a biztosokat, hogy vegyenek ki szabadságot, ha részt akarnak venni a kampányban, az EP elnöke sokáig felvette az évi 320 ezer eurós javadalmazása felett járó 304 eurós napidíját, miután 2014. január 26-án megtették csúcsjelöltnek, és  számos alkalommal az EP költségére, EP-alkalmazottak kíséretében utazott. A napidíjat csak 2014. április 18-tól nem vette fel, amikor már csak öt hét volt hátra az EP-választásig.

 

 hirdetes_810x300  

A CONT elnöke, Ingeborg Grässle, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Der Spiegelnek azt mondta, hogy nem volt még olyan elnöke az EP-nek, aki úgy megkerülte és kijátszotta volna a szabályokat, mint Martin Schulz. A  baloldali politikus „nagyvonalúsága határtalan volt, főleg amikor párttársairól volt szó” – tette hozzá Ingeborg Grässle.

 

A Der Spiegel szerint a CDU elnökségében nagy a tanácstalanság, még nem döntötték el, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag) választásra készített stratégiát miként igazítsák a Martin Schulz megjelenésével megváltozott körülményekhez. Azt viszont már eldöntötték, hogy a legnagyobb vetélytárs kancellárjelöltjét nem támadják fiatalkori alkoholbetegsége miatt, és azzal sem, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt.

 

Der Spiegel/MTI

Nyitókép: Getty Images

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!