A Zsolnai Kerületi Bíróság négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Ján Slotát függőséget okozó anyag befolyásoltság alatt elkövetett vétség miatt. A bíróság emellett 24 hónapos próbaidőt rótt ki a nemzetiek egykori vezérére.

 

A sofőrök biztonságban érezhetik magukat 

 

A kerületi bíróság szóvivője, Jozef Michňa kifejtette, hogy a Zsolnai Járásbíróság ítéletének egy részét, ami a pénzbüntetést érinti, eltörölték, másrészt a járművezetéstől való hatéves eltiltást méltányosnak találták.

 

 hirdetes_810x300  

A jelenlegi ítélet kapcsán Slota ügyvédje, Pavol Kuric, azt mondta, hogy az ítéletet tudomásul veszik, a további lépéseikről viszont az ügyfelével egyeztetnek.

 

Milan Cisarik, a kerületi ügyészség szóvivője arra emlékeztetett, hogy az ügyészi fellebbezésre reagálva a bíróság súlyosbított Ján Slota büntetésén.

 

„Úgy vélem, jó hír minden sofőr számára Zsolnán és környékén, hogy biztonságban érezhetik magukat, és nem veszélyezteti őket ez az ember. Az ügyészség súlyosabb büntetést kért, de elégedett a kiszabottal is. Főleg amiatt, mert a vezetéstől való eltiltást kombinálták a felfüggesztett szabadságvesztéssel”

 

– mondta Cisarik.

 

Ján Slota tavaly januárban ittasan okozott közúti balesetet a zsolnai járásbeli Lietavská Lúčka közelében, mely során Porsche Cayenne típusú gépkocsijával beleütközött az előtte haladó Audi A6-ba, az pedig egy Suzuki SX4-be. Slota a baleset után megtagadta az alkoholszondát és más egyéb vizsgálatot is, így a rendőrök a helyszínen bevonták a jogosítványát.

 

Forrás: ta3.com/teraz.sk

Nyitókép: Nový Čas

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!