„Újra indulok” – jelentette be ma a prágai várban szimpatizánsai és támogatói előtt Miloš Zeman cseh köztársasági elnök. A hivatalos bejelentés mai sajtótájékoztatóján várható.

 

„A politikai nyilatkozatokban úgy kell szólniuk, mint az ágyúlövésnek. A politikai nyilatkozatoknak nem szabad üres szövegnek lenniük. Ezért bejelentem önöknek, hogy úgy döntöttem, ismét jelöltetem magam a Cseh Köztársaság államfői posztjára,“

 

mondta.

 

„Szeretném, ha szabad, lelkiismeretes, önbecsüléssel teli emberek akaratából újabb öt évet nyernénk. Nem szeretnék vereséget szenvedni azoktól, akik félnek saját véleményt formálni, akik félnek attól, hogy elmondják, mit gondolnak, polkorrekt szövegekbe burkolóznak, mely tele van frázisokkal, és olyan a karizmájuk, mint egy befőttes üvegnek,“ tette hozzá Zeman.

 hirdetes_810x300  

 

Várható döntés

 

A politikusokat nem lepte meg Zeman újbóli jelölése. A többség egyetért abban, hogy Zeman esélyes jelölt, ugyanakkor a jobboldali választól inkább mást szeretnének látni a várban. Egyik lehetséges ellenfele Michal Horáček, ismert zeneszerő, publicista és vállalkozó.

 

 

Zeman egyik lehetséges ellenfele Michal Horáček, ismert zeneszerő, publicista és vállalkozó. Rajta kívül Igor Sládek vállalkozó és Marek Hilšer orvos, aktivista neve is felmerült.

 

Michal Horáček. Kép: wikipedia

 

čt24.cz/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!