„Keleti Kárpátok rátok gondolok…” – lengyel-magyar összefogás a kárpátaljai nemzeti kisebbségek oktatásáért címmel indult adománygyűjtés márciusban az Ukrajnában élő lengyel és magyar kisebbségek, az ott élő gyermekek oktatása érdekében.
A magyarországi és lengyelországi összefogáshoz a dunaszerdahelyi focicsapat szurkolói is csatlakoztak. A DAC legnagyobb szurkolótábora, az YBS segítségével összegyűjtött támogatásokból tanszereket, iskolai kiegészítőket, teli tolltartókat, írószereket, rajzkellékeket, rajzeszközöket, füzeteket, a tudás gyarapításához szükséges és nélkülözhetetlen könyveket, szépirodalmat vásároltak.
„Az oktatásuk segítésével a magyarságtudat, identitástudat érzésének erősítése a cél. Külön kiemelnénk a peredi légió aktivitását, kik ezúton is bebizonyították hogy összefogással példaértékű eredményt lehet elérni“
– áll az YBS közleményében.
Az összegyűlt adományok a magyarországi főszervezőkön keresztül már úton vannak a kárpátaljai gyermekekhez.
„A cél nemes, hiszen a magyar nemzet csakis egységesen lehet erős, egységesen könnyebben fog szembenézni az eljövendő korok kihívásaival. A felnövekvő generációk tisztességes magyar oktatása egész Kárpát-medence szerte kiemelt fontosságú kell legyen mindannyiunk számára. A jövő bennük van, de a jelenben a mi feladatunk biztosítani számukra a lehetőséget, hogy szülőföldjükön, anyanyelvükön normális körülmények között tudják elsajátítani a legfontosabb alapismereteket“
– fogalmazták meg a szervezők a jótékonysági akció lényegét.
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: "Keleti Kárpátok rátok gondolok..." DAC dac szurkolók Főoldal identitás jótékonysági akció kárpátaljai magyarok lengyel-magyar összefogás magyarságtudat YBS
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.