Foci

Nélküled vs. magyargyűlölő üzengetések az FCSB és Sepsi OKS találkozón

Magyargyűlölő üzengetések előzték meg a Sepsi OSK és a FCSB közötti vasárnap esti labdarúgó mérkőzést a brassói Ifjúsági Stadionban a bukaresti szurkolók részéről – számolt be a maszol.ro.

 

A magyar tulajdonban lévő sepsiszentgyörgyiek csapata a Sepsi OSK a bukarestiekkel csapott össze a Liga 1 13. fordulójában. A Brassóban megrendezett mérkőzésen mintegy 6000 szurkoló gyűlt össze, körülbelül negyedük érkezett a bukarestiek támogatására.

 

A vendégtábor már a mérkőzés megkezdése előtt elkezdte sértegetni a székelyföldieket. Többek között kifügyülték, mikor a hangosbemondón magyarul mondták be a kezdőcsapatokat. Rázendítettek a „Kárpátokon keljetek át, román zászlóaljak!” kezdetű katonai indulóra, majd kikerült egy trikolór is „Ez itt Románia” felirattal.

 

Ezután még több bannert terítettek ki, amelyen az volt olvasható, hogy „Románia nem az otthonotok. Menjetek innen!”. A szentgyörgyiek minderre a „Ria, Ria, Hungária!” skandálásával válaszoltak.

 

A mérkőzés előtt dunaszerdahelyi mintára felcsendült a Nélküled is, s ha figyelmesek vagyunk, egy sárga-kék DAC-sál is látható lelátón.

 

 

A vendég fővárosiak egyébként már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. 45 perc után 3:0-ra vezettek, ebből két gól 11-esből született, a végeredmény végül 4:0 lett .

 

Székely-himnusz a mérkőzés végén. Itt is megvillan egy sárga-kék DAC-sál.

 

 

Körkép.sk, maszol.ro

Nyitókép: nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket