Meghaladja az ötvenet (egyelőre 53-at) a szibériai plázatűz áldozatainak száma. A halottak között sok a gyermek. A tűz a kemerovói bevásárlóközpont felső szintjén keletkezett vasárnap délután, ahol a mozik és éttermek találhatók. Több mint 600 tűzoltó és mentős érkezett a helyszínre. A hő hatására tető beomlott a két mozi felett, ami jelentősen megnehezítette a mentési munkálatokat.

 

Az oroszországi Kemerovo körülbelül 3600 kilométerre keletre fekszik Moszkvától, fontos széntermelő régió.

 

A Zimnyaja Visnya üzletközpontban található három moziterem közül két harmadik emeleti leomlott. Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelő minisztérium vezetője közölte, hogy a filmszínház környékén a legnehezebb folytatni a mentést. Pucskov szerint egyelőre korai a tűz okairól nyilatkozni.

 hirdetes_810x300  

 

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a tragédiával kapcsolatban négy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt. Korábbi hírek szerint a tűz egy trambulinteremből terjedt szét.

 

A katasztrófa következményeinek felszámolásával foglalkozó operatív parancsnokság tájékoztatása szerint a kemerovói üzletközpontban vasárnap kitört tüzet eloltották, de odabent még sűrű a füst. A tűzoltók locsolják az izzó épületszerkezetet, hogy ne kapjon újra lángra. Hozzáláttak a romok eltakarításához, hogy hozzáférhessenek azokhoz a helyiségekhez, amelyekben túlélőket találhatnak. Hegyi mentők is segítik a tűzoltók munkáját.

 

Euronews

Nyitókép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!