Klaus Iohannis szerint a közoktatási rendszer megújulására és a Nagy-Romániát létrehozó elődök hazafiságára van szükség az ország felemelkedéséhez – erről a 2017-2018-as tanév hétfői megnyitóján, Gyulafehérváron beszélt a román államfő.

 

Iohannis az – Erdély és Románia egyesülését kikiáltó – 1918-as román nemzetgyűlés centenáriumi évében egy gyulafehérvári főgimnáziumot látogatott meg a tanévnyitón. Beszédében az általa két éve kezdeményezett Tanult Románia elnevezésű, hosszú távú oktatási stratégia elfogadását és életbe léptetését szorgalmazta, hozzátéve, hogy a „Nagy Egyesülés” korának hazafiságára lesz szükség.

 

A román államfő kifejtette: a hazafiságnak nem nyilatkozatokban, hanem a mindennapi életvitelben – tudásvágyban, a demokratikus értékek iránti elkötelezettségben, környezettudatosságban, vállalkozói szellemben, közéleti szerepvállalásban, a választásokon való részvételben – kell megnyilvánulnia, kialakulásában pedig fontos szerepe van az iskolának.

 

 hirdetes_400x285  

A bukaresti szociálliberális kormánnyal szemben álló elnök – aki politikai karrierje előtt Nagyszebenben volt fizikatanár, majd tanfelügyelő – ismét bírálta a romániai közoktatásban megszokottá vált kapkodást, úgy értékelte, hogy az utóbbi években az „egy lépés előre, kettő hátra” jegyében születtek döntések a romániai oktatási rendszerben.

 

Hétfőn mintegy 2,9 millió óvodás és iskolás kezdte meg a tanévet Romániában, mintegy 19 ezer oktatási intézetben. A közoktatási tárca szerint az iskolák 20 százalékának nincs közegészségügyi, 3900-nak pedig tűzvédelmi engedélye.

 

1990-ban még 4,87 millió diák tanult a romániai iskolákban. A negatív népszaporulat és elvándorlás miatt azóta folyamatosan csökken a gyermeklétszám, emiatt iskolákat kellett bezárni, osztályokat összevonni. Romániában idén először csökkent a tanulók száma 3 millió alá.

 

MTI

Nyitókép: romania-insider.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!