Nyitókép: cnbc.com

 

Trump bejelentette hogy megnyerte a választást, majd a szavazatszámlálás leállítását kérte és a Legfelsőbb Bírósághoz fordul.

 

„Megnyertük a választást. Ez egy nagyszabású csalás”

 

– mondja Trump.

 

 hirdetes_810x300  
„Nem akarjuk, hogy hajnali 4-kor új neveket adjanak listához.”
Az amerikai elnök szerint mindenhol  a  Legfelsőbb Bírósághoz fordul, hogy a jelenlegi feldolgozottságnál álljon meg a szavazatszámlálás.

 

Joe Biden korábban azt mondta, nem dolga, sem neki, sem Donald Trumpnak, hogy győztest hirdessen ebben a versenyben, hiszen ez a választók feladata.

 

Kövesd a választások állását ITT.

 

Cikkünk a választásokról ITT.

 

Az amerikai társadalom megosztottsága miatt akár erőszakot is szülhet Joe Biden vagy Donald Trump győzelme – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A szakértő szerint soha ilyen megosztott nem volt még az amerikai társadalom: a demokraták úgy állítják be a helyzetet, hogy ha Trump győz, akkor vége a demokráciának, míg a republikánusok Biden győzelme esetén egyfajta szocializmus megteremtését emlegetik.

 

Ugyanakkor az amerikai társadalom nemcsak így, hanem különböző értékek mentén is széthasadt, másképpen látják a történelmet és az „amerikai álmot”. Korábban is voltak ellentétek, de egyfajta „nemzeti minimumban” azért sikerült megegyezni – tette hozzá.

 

Most viszont annyira kiélezett a két tábor viszonya, hogy akár erőszakhoz is vezethet az egyik vagy a másik jelölt győzelme – emelte ki.

Körkép.sk/Euronews/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.