Folytatódik Kanye West elhallgattatása a közösségi médiában - Körkép.sk

Hirdetés (X)

Egyéb

Folytatódik Kanye West elhallgattatása a közösségi médiában

Már egy fekete sem mondhatja, hogy a fehér élet számít...

Nyitókép: hiptoro.com

 

A Meta (Facebook) platformja, az Instagram után a Twitter is zárolta és törölte Kanye West közösségi oldalát, miután a rapper sokat kritizált bejegyzéseket osztott meg követőivel. A rappert számos híresség kritizálta, amiért például II. János Pál pápa fotójával indokolta a fehér élet is számít szlogennel feliratozott pólóját. Westet éles kritika érte a Vouge divatlap szerkesztőjétől is, amiből nyilvános vita alakult ki, majd számos modell és hollywoodi celeb állt ki a szerkesztő mellett. Később Westet egy, az antiszemitizmus ellen küzdő szervezet is elítélte, mivel szerintük West gyűlöletbeszédet folytatott.

 

A Twitter Inc. korlátozta, majd zárolta a milliárdos zenész és divattervező, Kanye West fiókját, mindössze egy nappal azután, hogy közel két év elteltével először visszatért a közösségi média platformra – írja a hirado.hu. Mint írták, a Twitter szóvivője azzal indokolta a közösségi portál döntését, hogy West megsértette a közösségi felület alapelveit. A Bloomberg emlékeztetett, hogy ezt megelőzően a Meta szintén felfüggesztette West profilját az Instagramon, miután egy korábbi, több celeb és közéleti szereplő által is kritizált bejegyzést tett közzé.

 

A hírportál úgy fogalmazott, hogy Kanye West csak egy újabb híresség, aki tesztelte, hogy a nagy közösségimédia-cégek hogyan ellenőrzik a nyilvános beszédet platformjaikon. Mint írták, az Instagram és a Twitter is egy széles körben kritizált és antiszemitának minősített bejegyzés miatt zárolta és törölte a rapper oldalát.

SJE Nyílt nap

 

A Bloomberg arra is felhívta a figyelmet, hogy a Twitter négy órával az után zárolta West fiókját, hogy a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk üdvözölte a rappert a platformon.

 

Musk külön bejegyzésben jelölte meg a rappert, melyben azt írta: „Köszöntelek ismét a Twitteren, barátom!”

 

A híroldal azt is felidézte, hogy Musk korábban ajánlatot tett a Twitter megvásárlására, ám az üzlet meghiúsult. Ugyanakkor Musk múlt héten jelentette be, hogy nem adta fel a vételi szándékát, és több hónapig tartó oda-vissza tárgyalások után továbbra is prioritásként kezeli a Twitter ügyét.

 

A Tesla-vezér nyíltan beszélt róla, hogy azért áll szándékában felvásárolni a Twitter részvényeinek többségét, hogy visszaállítsa a szólásszabadságot platformon. Musk korábban azért is bírálta a Twittert, hogy kitiltották a volt amerikai elnököt, Donald Trumpot, a döntésüket pedig azzal indokolták, hogy Trump megsértette a Twitter szabályait.

 

Mint ismert, Kanye West azzal váltotta ki a nyugati mainstream média haragját, hogy a Párizsi Divathéten egy saját tervezésű pólóban jelent meg, amelyen a „White Lives Matter” (A fehér élet számít) felirattal kritizálta az amerikai woke mozgalmakat. Ezt követően az Adidas szóvivője arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy áttekintik a Westtel folytatott együttműködésüket. Habár a vállalat nem konkretizálta, hogy miért döntöttek a partnerség felülvizsgálata mellett, azt megjegyezték, hogy együttműködéseiket mindig a közös tisztelet és a közös értékek határozza meg.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket