Nyitókép: SITA

 

Hetekkel egy várható újabb ukrán offenzíva előtt titkos dokumentumok kerültek ki a közösségi médiára az ukrán hadsereget támogató amerikai és NATO-tervekről – erről a The New York Times számolt be amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozva.

 

Az amerikai védelmi minisztérium jelenleg vizsgálja, hogy ki állhat a kiszivárogtatás mögött. Elemzők szerint egyébként úgy tűnik, a dokumentumok tartalmát olyan módon módosították, ami egy Oroszországból indított dezinformációs kampányra utalhat – írja a lap.

 

 hirdetes_810x300  

A NYT szerint az amerikai kormányzat eddig sikertelenül próbálta töröltetni a dokumentumokat, amelyeket a Twitter és a Telegram közösségi platformokon osztottak meg.

A dokumentumok a lap szerint nem tartalmaznak konkrét haditerveket, például arról, hogy Ukrajna hogyan, mikor és hol szándékozik megindítani a várható offenzíváját, amely amerikai tisztviselők szerint valószínűleg a következő egy hónapban fog bekövetkezni. És mivel az iratok öt hetesek, csak az amerikaiak és az ukránok álláspontjának március 1-jei állapotát tükrözik arról, hogy az ukrán csapatoknak mire lehet szükségük a hadjárathoz.

 

 

Katonai bennfentesek azonban így is értékes információkat meríthettek belőlük, például a fegyverszállítások menetrendjéről, a csapatok és zászlóaljak létszámáról. Az ezekről szóló grafikonok fényképeinek nyilvánosságra hozatala azt jelenti, hogy sikerült komoly rést ütni az amerikai hírszerzésen az Ukrajna megsegítésére célzó erőfeszítések során.

 

Egy orosz háborús tervező, tábornok vagy hírszerzési elemző gyakorlott szeme számára a dokumentumok sok értékes nyomot és betekintést nyújtanak – írja a The New York Times. Megemlítik például az amerikaiak által szállított nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszerek, a HIMARS teljesítményet. A Pentagon nyilvánosan nem közölte, hogy az ukrán csapatok milyen gyorsan használják el a HIMARS lőszereit, a dokumentumokban ez benne van.

 

Elemzők szerint nehéz felmérni, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala milyen hatással lesz a most és az elkövetkező hónapokban folyó harcokra. Oroszország saját közelmúltbeli offenzívája nem tudott áttörést elérni Kelet-Ukrajnában, nyugati elemzők szerint kérdéses, hogy hadseregük a megdöbbentő veszteségek elszenvedése után képes-e újabb támadást indítani, vagy ellenállni egy ukrán támadásnak.

 

Az egyelőre nem derült ki, hogyan kerültek ki a közösségi platformokra a titkos dokumentumok, amelyeket az oroszbarát kormányzati csatornákon megosztottak és terjesztettek. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az orosz források által kiadott dokumentumokat szelektíven módosíthatják, a Kreml dezinformációjának megfelelően.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!