Az orosz katonákról készült titkos felvételek a háború ritkán látható képét mutatják

Nyitókép: SITA

Az orosz katonák frontvonalon lehallgatott telefonhívásaikban rövidített kódokkal „kétszázról”, azaz meghaltakról és „háromszázról”, azaz sebesültről beszélnek. A háború elől való menekülés vágya a háború második telének közeledtével láthatóan annyira általánossá vált, hogy „ötszázról” is beszélnek, vagyis azokról, akik megtagadják a harcot – írta az AP hírügynökség a harkovi csataterekről készített jelentésében a Luhanszk és Donyeck régiókból. A Kreml és az orosz védelmi minisztérium nem kívánt reagálni a hívásokból származó információkkal kapcsolatos kérdésekre.

„Nincs itt szó semmilyen hősi halálról, úgy vergődsz, mint egy sz…s földigiliszta” – mondta az egyik katona a bátyjának.

   

Az AP hírügynökség birtokába került hívásfelvételek orosz szemmel mutatják be a háborút, ami ritkán látható a médiában, mert a háború valósághű ábrázolását Oroszországban bűncselekménynek számít. Az is jól kivehető belőle, hogyan halad a háború: a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elrendelt invázióban kezdettől fogva részt vevő hivatásos katonáktól kezdve az élet minden területéről érkező férfiakig, akiket kimerítő körülmények között mozgósítottak a fegyveres erők szolgálatára.

A felvételeken olyan férfiak hangját örökítik meg, akik nem menekültek, vagy nem tudtak elmenekülni a mozgósításból, mások szerint ez hazafias kötelesség.

Az egyik a vágóhídon, a másik egy ügyvédi irodában dolgozott, a harmadik pedig eladósodott, és nem fizette a számláit. Nehéz megmondani, mennyire reprezentatív a katonai hangulat mintája, de elkeseredettségük megegyezik a harcot megtagadó katonák elleni büntetőeljárások növekedésével – jegyezte meg az AP. A hírügynökség ellenőrizte a telefonálók személyazonosságát, és beszélt hozzátartozóikkal, valamint magukkal a katonákkal is, akik közül néhányan még mindig a csatatereken vannak

Ami Ukrajnában történik, az „egyszerűen népirtás” – mondta egy katona a testvérének. „Ha nem hagyjuk abba ezt a szart, hamarosan mi magunk vezetjük az ukránokat a Kremlbe” – mondta.

De vannak olyan férfhangok is a felvételeken, akik még mindig elszántan harcolnak. „Amíg szükség van ránk itt, teljesítjük a feladatainkat” – mondta májusban az AP-nak Artyom, aki nyolcadik hónapja tartózkodik megszakítás nélkül Kelet-Ukrajnában. „Hagyd abba a hülye kérdéseket” – kérte a riportert.

„Tegnap ágyúztak minket, és egyetlen lövést sem lőttünk” – mondta ugyanez a férfi a feleségének januárban a telefonban.

Artyom azt mondta az AP-nek, hogy „mentálisan kissé kimerült”, amikor a feleségével beszélt. „Meg kell védenem azokat a srácokat, akik velem együtt a lövészárokban vannak. És magamat is. Ez a feladatom, ez a leggyorsabb módja annak, hogy legyőzzük az ukránokat és hazamenjek” – jelentette ki.

Miután két hónapig a fronton tartózkodott Bahmuttól északra, Roman azt tanácsolta oroszországi barátainak és kollégáinak, hogy próbálják elkerülni a háborút, amennyire csak tudják: „Ha jön a parancs , csatlakozz a (zsoldos) Wagner-csoporthoz, vagy írj alá szerződést. Isten ments, hogy mozgósítsanak. A mozgósítottak vannak a legrosszabb helyzetben.”

Roman szerint a szerződéses katonákról gondoskodnak: szabadságra jogosultak, egyenruhájukat kimossák, fürödhetnek, nem kell vízért és élelemért küzdeniük. De a hozzá hasonló mozgósítottak olyan srácokkal kerülnek a lövészárkokban, akik nem is tudnak fegyvert fogni. Soha nem kapnak eltávozást, a parancsnokok nem segítenek nekik, saját pénzén kellett éjjellátót vennie. Nincs elég ételük vagy ivóvizük. 30 kilót fogyott.

Amikor tavaly novemberben Ukrajnába érkezett, száz férfi volt a csapatában. Január elejére a harmaduk eltűnt. Ő maga kétszer is szerencsés volt és megmenekült a pokolból: egyszer ételmérgezést kapott, és hátul kellett maradnia, miközben egy csapat katona felderítésre indult. Soha nem jöttek vissza. Egy másik alkalommal épp vízért ment, de megbotlott és elesett. Pont, amikor egy lövedék becsapódott, és mindenkit megölt.

Az egyik sebesült beleit annak hasába tömte, de így sem tudta megmenteni az életét. Egy másik alkalommal kiment a terepre, hogy könnyítsen magán, amikor a tankok tüzelni kezdtek, és addig kellett guggolniuk, amíg le nem állt az ágyúzás. Két hónapnyi ilyen élet után a legerősebbek is remegni kezdtek: „Amikor szolgálatban vagyunk, figyelmeztetünk mindenkit, hogy mindenre lőni fogunk, ami susog.”

ČTK