Nyitókép: Pool/EPA/EFE

 

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy az Észak-Atlanti Szövetség tagjai között „nincs jele a fáradtság érzésének” Ukrajna megsegítésében.

 

„Továbbra is támogatnunk kell és támogatni fogjuk Ukrajnát” – mondta Blinken a NATO-Ukrajna Külügyminiszteri Tanács brüsszeli ülése után. Hozzátette, hogy a NATO-tagok egyhangúlag egyetértettek a további támogatásban. Az amerikai diplomácia vezetője azt is elmondta, hogy az amerikai kongresszus mindkét kamarája támogatja az Ukrajnának nyújtott segítség folytatását.

 

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatón elmondta, hogy „fontos, hogy az Ukrajnával való szolidaritás ne csak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozzon”. Megjegyezte, hogy Moszkva nagy rakétakészleteket halmozott fel a tél előtt. Szavai szerint Oroszországot – habár Moszkva „katonailag, politikailag és gazdaságilag gyengébb” – nem szabad alábecsülni.

 

Stoltenberg aláhúzta, hogy Oroszország újabb kísérleteket fog tenni Ukrajna áramhálózatának és energetikai infrastruktúrájának megtámadására. Kijev attól tart, hogy egy Izrael és a Hamász közötti háború elterelheti a nemzetközi figyelmet az ukrajnai eseményekről.

 

Teraz.sk nyomán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!