Nyitókép: Körkép.sk

 

Az Európai Unió gazdasága a harmadik negyedévben stagnált az előző három hónaphoz képest, derült ki az Eurostat statisztikai hivatal részletes jelentéséből. A gazdaság az előző é viszonyításában sem nőtt, bár a november közepén közzétett becslés 0,1 százalékos növekedést jelez. Csehország 0,5 százalékos negyedéves visszaeséssel az ötödik legrosszabb az unió huszonhét tagországa közül. Magyarország gazdasága ugyanakkor 2023 harmadik negyedévében 0,5, Szlovákia gazdasága 0,2 százalékkal emelkedett.

 

Az eurózóna a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékos csökkenéséről számolt be a harmadik negyedévben, ami megegyezik a korábbi becsléssel. Éves összevetésben azonban az egész EU-hoz hasonlóan stagnált, miközben a novemberi becslés 0,1 százalékos növekedést mutatott.

 

Az Eurostat ugyanakkor finomította a második negyedévre vonatkozó adatokat. Szerintük az EU egésze 0,1 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, miközben az előzetes becslés stagnálásról beszélt. Az eurózóna 0,1 százalékos növekedést jelentett, ami rosszabb, mint a novemberi becslés, amely 0,2 százalékos növekedésről beszélt a második negyedévben. Az éves növekedés mindkét esetben 0,1 százalékponttal volt gyengébb a korábbi becslésnél. Az EU-ban 0,5 százalékos, az eurózónában 0,6 százalékos volt a növekedés.

 

Összehasonlításképpen az Egyesült Államok gazdasága a harmadik negyedévben, összehasonlítható számítási módszerrel, 1,3 százalékos növekedést mutatott az előző három hónaphoz képest. Ez a második negyedévi 0,5 százalékos növekedéssel szembeni ütem gyorsulása. Az Egyesült Államokban az éves növekedés 3,0 százalékra gyorsult a második negyedévi 2,4 százalékról.

 

ČTK

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!