Magyarország az Akropolisz árnyékában

Egyre rosszabb hírek érkeznek Magyarországról. A szokásos jobboldali – baloldali szembenállást komoly gazdasági problémák tetézik. A forint árfolyama a nemrég még elképzelhetetlennek hitt 320 forintos lélektani határt is túlszárnyalta, és tovább gyengül. A magyar államkötvények törlesztéskockázata (CDS-árazás) elérte a 700 bázispontos szintet (január 4.), ami azt jelenti, hogy egységnyi értékű, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre évi 700 ezer eurós középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciókat (credit default swaps) a londoni piacon. Egy nappal korábban ez még csak 650 ezer euró volt. 

A Moody’s és a Standard & Poor’s már korábban a befektetésre nem ajánlott országok kategóriájába tessékelte Magyarországot. Minden jel arra utal, hogy az állam működése rövid időn belül piaci úton finanszírozhatatlan lesz. Az persze egy dolog, hogy a hitelminősítők, és a credit default swap-hoz hasonló “termékek” létjogosultságát épeszű ember megkérdőjelezi (sok közgazdász szerint a hetvenes években lezajlott nagy pénzügyi dereguláció, amely az ilyen kétes termékekkel való üzletelést engedélyezte, vezetett a mai krízishez), de épeszű ember tisztában van azzal is, hogy Magyarország ezzel semmit sem tud tenni.

A független közgazdászok nagy része egyetért abban, hogy rövid távon Magyarországon csak az IMF-től kapott hitel segíthet. Görögország államadóssag-finanszírozás szempontjából ugyan még rosszabb helyzetben van, van itt azonban néhány szempont, ami sajnos arra enged következtetni, hogy Magyarország akár még rosszabb helyzetbe kerülhet Görögországnál. És ezek bizony politikai okok:

Magyarország Görögországtól eltérően nem tagja az eurozónának. Ebből az következik, hogy egy esetleges államcsőd nem rántaná maga után a többi tagországot, következésképpen Magyarország megmentéséhez nem fűződnek olyan mértékű EU-s érdekek, mint Görögországéhoz. Nehezen elképzelhető tehát, hogy egy euró-mentőövhöz hasonló, európai szintű mentőakció bontakozna ki Magyarország pénzügyi megmentésére.

A másik különbség az lenne, hogy Magyarország szinte mindenkivel összeveszett Európában, akitől esetleg segítséget várhatna. A tavalyi magánnyugdíj-pénztárak államosítása és a médiatörvény – úgy néz ki – csak enyhe kezdet volt. Orbán Viktor mostanság az alkotmánybíróság hatáskörét nyirbálja, felszámolja a jegybank és a bíróságok függetlenségét. A liberális demokráciákhoz szokott Nyugat-Európa ennek a tizedrészén is felháborodna. Orbánék látványosan nem tartják be az európai játékszabályokat, a bírálókkal pedig szóba sem állnak. Európában nem díjazzák ezt a magatartást, sőt valószínűleg nem is értik.

   

Nehéz megmondani, hogy mi következik ezután. Valószínűsíthető, hogy már idén – kétharmad ide vagy oda – a piacok és az IMF lemondásra kényszerítik Orbánt, különben nem lesz hitel és nem lesz miből kifizetni a nyugdíjakat sem. Volt már ilyen, Medgyessy és Gyurcsány elvtársak sem saját jószántukból mondtak le. A Fidesznek találnia fog kelleni egy „Bajnait“ (reméljük, van ilyen) és a kommunikációs szakemberek majd elmagyarázzák, hogy a vezér most “taktikai okokból” inkább a háttérből irányítja a dolgokat. Jön pár évnyi recesszió, a következő választásokon pedig a nép haragja megbuktatja ezt a szép reményekkel induló kormányt. Jöhetnek újra a szocik, és kezdődhet minden elölről.

Számunkra, szlovákiai magyarok számára ebből a szappanoperából (az előnyös forint-euró árfolyamon kívül) az következik, hogy csak önmagunkra számíthatunk. Magyarország az elkövetkező években saját magával lesz elfoglalva, nem lesz rá kapacitása, hogy a határon túli magyarokkal foglalkozzon. Addig is legfeljebb titkon reménykedhetünk abban, hogy egyszer jön majd Magyarországon egy olyan garnitúra, amely enyhíti ezt a közel száz éve tartó nemzeti-liberális szembenállást. Hogy jön egy olyan személyiség, aki gesztusokat tud tenni a másik oldalnak. A Fidesznek remek lehetősége volt erre, de ahelyett hogy a kétharmados felhatalmazását a feszültségek enyhítésére használta volna fel, fontosabbak voltak a saját hatalmának bebetonozására szolgáló kétharmados törvények. Amelyek a “gránitszilárd alap” helyett az országot éppen újabb mélységekbe lökik.

Havran József