János, Pál
  • HUF: 323.37
  • USD: 1.14
  • 21 °C
  • 34 °C
Gazdaság

Tisztességtelen harc a kincset érő gáztárolóért: “Kis” Mečiar Magyarországon borzolja a kedélyeket

„Kis” Mečiar borzolja a kedélyeket Magyarországon. A HVG.hu cikke szerint az egykori szlovák kormányfő és „államalapító” unokaöccse nem éppen tisztességes praktikákkal akarja megszerezni Közép-Európa egyik legnagyobb gáztárolóját.

 

Közép-európai Gázterminál Nyrt. (KEG) a tulajdonosa egy 4000 köbméteres, 2500 tonna földgáz befogadására alkalmas földalatti tartály, amelyet 10 évvel ezelőtt építettetett fel Dunaalmáson Steier József marokkói magyar tiszteletbeli konzul. A földalatti tároló értéke 1,7-23 milliárd forint (5,5-7,4 millió euró).

 

Milan Mečiar az államalapító egykori kormányfő unokaöccse 2013 év végén kezdte el bevásárolni magát a KEG-be, nem sokkal ezután pedig az igazgatótanács elnökévé választották, így ő lett vállalat első emberek. Közeli jóbarátja, Štefan Machalikkal együtt a részvények 22 százalékát ellenőrzik, és övék a cégben a teljhatalom is, mert a többi kisrészvényes képtelen az együttes fellépésre.

 

A képne Mialn Mečiar, Vladimír Mečiar unokaöccse. Fotó forrása: Index.hu

 

Sorscsapás

 

A cégnek már 2013-ban sem ment jól, korábbi beruházásai befejeztével nem maradt pénze, hogy propán-bután-gázzal kereskedjen, Mečiar kezdetben mint a cég megmentője lépett fel. Nyolc milliós beruházásokat ígért, amelyek azonban nem valósultak meg.

 

Döntéshozóként előnytelen üzleteket kötött olyan cégekkel, amelyek mögött ő vagy Machalik állt. Például, a KEG kizárólagos palackozott-gáz beszállítója Mečiar szlovákiai cége lett, amely a piaci árnál jóval drágában adja el a magyar vállalatnak a palackozott gázt, miközben a cég messze a piaci ár alatt adja el azt a vevőinek. Mindeközben a szlovák „üzletember” milliókat szipkáz ki a bajba jutott cégből, a dömpingár miatt pedig versenytársai már a hatóságokhoz fordultak.

 

A vállalat egykor 2000 forintot érő részvényei mára már 30 forintot sem érnek, vagyis a részvényesek elvesztették a befektetésüket, miközben Mečiarék ugyanezzel a lendülettel egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy bagóért felvásárolhassák a KEG kincset érő gáztárolóját.

 

Forrás: Kamaraonline.hu

 

Egyszer már bepróbálkozott

 

2016-ban már egyszer megpróbálták kijátszani a részvényeseket, és a KEG ingatlanját 660 millió forintért (2,12 millió eurórét) közgyűlési határozat nélkül átjátszották a Machalik érdekeltségébe tartozó szlovák Mach Trade-nek. Akkor a kisrészvényesek a rendőrséghez fordultak. A nyomozás azóta is tart, az ügynék két gyanúsítottja van, köztük Milan Mečiar. A vád: „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és rossz minőségű gáztermék forgalomba hozatala. (Mint kiderült, a szlovák cégtől vásárolt gáz egyébként sem felel meg az előírásoknak, ráadásul balesetveszélyes.)

 

2014 óta a KEG nem tesz eleget a törvény által előírt kötelezettségének, és nem teszi közzé mérlegbeszámolóját. A cégvezetők nem tájékoztatják a történésekről a részvényeseket. Az adatszolgáltatás be nem tartása miatt a cégre és a cégvezetőkre százezer eurós nagyságrendű bírságot rótt ki a magyar jegybank, amely bűncselekmények elkövetését szimatolja a háttérben.

 

A Magyar Nemzeti Bank a HVG.hu által idézett hivatalos állásfoglalás szerint most azt vizsgálják, hogy az irányító tulajdonosok (Mečiarék) törvényesen szereztek-e befolyást a cégben. Ha kiderül, hogy törvényt szegtek, a magyar hatóságok megfosztják őket tulajdonosi jogaiktól. Akár törölhetik is a céget a tőzsdei jegyzésből, ez azonban azt jelentené, hogy a kisrészvényesek minden pénze elúszott – emiatt a magyar jegybank szeretné elkerülni a szélsőséges megoldásokat.

 

HVG.hu, Körkép.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás