Gazdaság

Hirman: Fölöslegesen ne idegesítsük az embereket, december végéig fix a háztartási áram és gáz ára

A Szlovákiában termelt villamos energia államosítása a végső megoldás az energiaválságra.

Nyitókép: TV Markíza/screenshot

 

A 2023 január 1-jétől érvényes háztartási áram árát november végén, december elején tudjuk meg az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) rendelete alapján, és ezt az eljárást idén is követni fogjuk – jelentette ki Karel Hirman új gazdasági miniszter a Markíza TV Testre szabva (Na telo) c. vitaműsorában.

 

Fölöslegesen ne idegesítsük az embereket

 

„Konkrét tervek még nem készültek és konkrét számok sem ismertek arra vonatkozóan, hogy pontosan miből is fogunk kiindulni az áram árát illetően, mert nagyon sok a változó. Az ÚRSO döntése alapján azonban december 31-ig rögzítették az áramárakat“

 

– mondta Hirman.

 

„Igor Matovič és Richard Sulík az év elején azt ígérték, hogy az emberek 2023-ban és 2024-ben is ugyanannyit fognak fizetni az áramért, mint 2022-ben. Elmondhatom, hogy ez abszolút hazugság volt“

 

– vélekedett Hirman vitapartnere, Ladislav Kamenický, a Smer-SD alelnöke.

 

„Fölöslegesen ne idegesítsük az embereket, mert szomszédainkkal ellentétben Szlovákiában előnyben vagyunk azzal, december végéig minden háztartásban fix az áram és a gáz ára. Máshol ilyesmi nincs ”

 

– mondta Hirman.

 

A gazdasági miniszter elismerte azt is, hogy nem fontolgatja az elődje, Richard Sulík (SaS) által felállított rendszer átvételét, vagyis hogy beállítanak valamilyen átlagos áramfogyasztást, és ha ezt túllépjük, akkor többet fogunk fizetni, hogy ezzel is spórolásra kényszerüljünk.

 

„Még nem döntöttem ebben a kérdésben“ – mondta az új miniszter. Arra a kérdésre sem volt konkrét válasza, hogy mi lesz a helyzet a gázárral.

 

„Még itt sem árulok el konkrét számot, hogy mennyivel fog emelkedni az ára. Az, hogy a Szlovák Gázművek (SPP) teljes egészében az állam kezébe került, most már előnyös, mert a kereskedőt már jelentősen kedvezményes árakkal tudjuk üzleti tevékenységekre igénybe venni”

 

– nyilatkozta a gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a gáz biztosított, Szlovákia területén van, a szerződések pedig egész télre alá vannak írva.

 

A Szlovákiában termelt villamos energia államosítása a végső megoldás az energiaválságra

 

Hirman azt is elmondta, hogy a Szlovákiában termelt villamos energia államosítása a végső megoldás lenne az energiaválságra. Szlovákia jelenleg egy olyan közös európai megoldáson dolgozik, hogy az számunkra is előnyös legyen. Szlovákia számára ugyanis nem előnyösek az Európai Bizottság jelenlegi javaslatai a drága villamos energiából származó többletbevételek további adóztatásáról.

 

„Brüsszel azt javasolja, hogy a magasabb árat adóztassák meg. A probléma az, hogy az adóztatás Szlovákia területén kívül történne, így a bevételek is külföldön landolnának“

 

– mutatott rá Hirman. Ez vonatkozik a Szlovákiában termelt, de a külpiacokon forgalmazott villamos energiára is.

 

„Alapkövetelésünk, amit próbálunk elmagyarázni európai partnereinknek és amellyel hazánkért harcolunk az, hogy a pénz visszakerüljön Szlovákia területére“

 

– hangsúlyozta a miniszter. Szerinte a kormány az így megszerzett pénzből kompenzálni tudná a háztartások, a nagyvállalalatok és a közszféra energiaár-emelkedését.

 

Az ellenzéki Smer-SD alelnöke, Ladislav Kamenický azt szorgalmazza, hogy ne várjunk az európai megoldásra.

 

„A legtöbb ország már hozott intézkedéseket, mintegy 350 milliárd eurót költöttek már el különféle segélyekre a cégek és a háztartások számára Európa-szerte. Szlovákia viszont nem tett semmit“

 

– véli.

 

Hirman a műsorban beszélt arról is, hogy nehezen kivitelezhető a Sulík által bejelentett 15 százalékos lakossági energiaár spórolás ellenőrzése. Mert vannak, akik már tavaly is spóroltak, vagy változott a háztartás helyzete, esetleg új háztartásba költöztek, így esetükben nehezen lehetne kiindulni az előző évi fogyasztásból. Az erre vonatkozó korrekt megoldáson még szintén dolgoznak.

 

Teraz.sk, SITA, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket