Nyitókép: sita
Az Ódor Lajos vezette megbízott kormány jövő héten bemutatja javaslatát arról, hogy miképp kellene konszolidálni a szlovák államháztartást. Magáról a költségvetésről nem dönt, de több intézkedést is előkészít a következő kabinet számára, amely a szeptemberi előrehozott választások után áll fel.
Ódor Lajos a szerdai kormányülés után emlékeztetett, hogy kormányának a parlament támogatása híján egyszerre két költségvetésen kell dolgoznia. Ráadásul az államadósság jelenlegi magas szintje miatt legkésőbb október 15-ig egy kiegyensúlyozott jövő évi költségvetést köteles benyújtani.
A kormány ezt a kötelességét Ódor szerint teljesíti, azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget. A kormányfő azzal számolt, hogy semmilyen „épeszű parlament” sem fog egy ilyen javaslatot jóváhagyni.
„A legrosszabb esetben provizóriumba megyünk, a legjobban pedig olyan költségvetést fogadunk el, amely realisztikus és jó Szlovákia számára”
fogalmazott Ódor.
A konszolidációs tervnek több fontos paramétert is figyelembe kell vennie.
„A gazdasági növekedésre azonban nem lesz túl negatív hatása, nehogy megöljük a növekedést. Másrészt azért, hogy ne a legalacsonyabb jövedelmű csoportokat sodorjuk veszélybe, hanem éppen ellenkezőleg, hogy a kiadási oldalon, esetleg a bevételi oldalon is keressük a hatékonyságot”
fejtette ki Ódor.
Hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetésről nem a jelenlegi kormány dönt. Előkészíti azonban a lehetőségeket és az ajánlásait. A következő kormány konkrét intézkedéseket és saját útját is kiválasztja majd, hogy milyen ütemben kíván konszolidálni.
„Nagyon részletesen előkészítjük, hogy a kormány gyorsan és hatékonyan tudja azt mondani, hogy rendben, én a 3, 8, 27 és 42-es intézkedést akarom és ilyen pályát. Azért, hogy gyorsan bekerüljön a parlamentbe, hogy gyorsan tudjuk költségvetést csinálni, amely az itt élő embereknek, Szlovákiának és a jövő nemzedékeinek is jó lesz”
tette hozzá Ódor.
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!