Blöffölni lehet, de Ukrajna is nagyon ráfaragna, ha elzárná a gázcsapokat Európa felé

Nyitókép forrása: TASS

Milyen esélyei vannak annak, hogy Ukrajna az év végén valóban megszünteti az orosz gáz tranzitját Európa felé – súlyos gondokat okozva ezzel Szlovákiának, Magyarországnak, Ausztriának és Csehországnak? Ez az év egyik legfontosabb kérdése, és a háttérben természetesen már folynak a tárgyalások. A lényeg azonban az, hogy Ukrajna is nagyon ráfaragna, ha elvágná magát a tranzitbevételektől, ami miatt inkább arra érdemes fogadni, hogy lesz megállapodás. Feltéve, hogy a korábban eladhatatlanul drága palagázt háború okán Európába betoló USA nem húzza keresztül a számításokat – ez is benne van a pakliban.

Orosz illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitja nagyjából 1,3 milliárd dollár bevételt jelentenek Kijevnek. Az ukránok ebből 800 millió dollárt ismertek el, de ha abból indulunk ki, hogy Szlovákia 600 millió dollár körül keresett a tranziton békeidőben, az oroszok számai reálisabbnak tűnnek.

Az ukránok tehát ekkora összeget hagynának veszni, miközben napról napra egyre súlyosabb költségvetési gondokkal küszködnek – és ne feledjük, Ukrajna lényegében csődben van, területe jelentős része elpusztult, és/vagy megszállás alatt van.

   

Épp ezért Kijev drámája az orosz gázfolyosó végleges elzárásáról inkább tűnik alkupozíciót javító retorikának, mint valós szándéknak. Erre utal az is, hogy mikor Robert Fico szlovák kormányfő Ungváron találkozott ukrán kollégájával, Denisz Smihal elkotyogta neki, hogy van bizonyos alku a tranzit folytatásáról. Smihal vagy nem jelezte, hogy az információ bizalmas, vagy Fico akart szándékosan szivárogtatni, a lényeg, hogy Kijev vadul tagadni kezdett és az orosz gáz teljes leállítását helyezte kilátásba.

Tegyük hozzá, hogy az idén lejáró, 2019-ben kötött orosz-ukrán tranzitszerződés is az utolsó pillanatokban újult meg, így az időhúzás, drámázás, feszültségkeltés és a radikális nyilatkozatok mind a tárgyalási játszma része.

Az sem mellékes, hogy az ukrán gáztranzit nem Ukrajna belügye. A tenger nélküli közép-európai országok továbbra is ki vannak szolgáltatva az orosz gáznak. Az orosz gáz Európa ezen részén még mindig a legolcsóbb, ráadásul az alternatívák importja technikailag nem megoldható. 

Kiváló példa erre Horvátország esete, amely szintén sportot űz a tranzitdíj megemeléséből, de még ennél is fontosabb, hogy a horvát LNG-terminál kapacitásait 2027-ig már megvették, így azon keresztül orosz gázt kiváltó mennyiség nem érkezhet – mondjanak bármit a progresszív politikusok. 

Nyugat felől a németek maguk akadályozzák a normális gázellátást azzal, hogy drága illetékkel sújtják a gáz exportját, ami különösen Ausztriának fáj anyagilag és ellátásbiztonság szempontjából egyaránt.

Az orosz gáznak tehát nincs reális versenytársa Közép-Európában –  pont. Épp ezért, az ukrajnai tranzit fenntartása nem csak Magyarország, de Szlovákia, Csehország és Ausztria érdeke is. És a sort nyugodtan kibővíthetjük Ukrajnával.

Ukrajnát is kötik a fizika törvényei. A 2022-es évben több olyan cikk is született, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy a gázfolyosókat ért támadások vagy balesetek, esetleg átirányítások megnehezítették az ukrán gáz eljuttatását a hálózat más részeibe.

Más szavakkal, az ukrán gázellátási hálózat működését arra alapozva építették meg, hogy van egy magas nyomású gázvezeték kelet-nyugati irányba, amelynek „lendületét” kihasználva lehet működtetni az országba szétfutó leágazásokat.

Még érdekes a probléma a gáztárolók vonatkozásában. Ukrajna boldog-boldogtalannak gáztároló kapacitásait kínálta fel, és egy sor ország kötélnek is állt – Szlovákia is fontolgatta a lehetőséget – és több millió köbméternyi földgázt tároltak be a hatalmas nyugat-ukrajnai tárolókba.

Na már most, ha megszűnne az orosz gáztranzit, akkor Ukrajnának kelet-helyett nyugati irányból kellene biztosítani gázellátását. Ha az áramlás nyugatról keleti irányba fizikailag megoldható is, az tuti, hogy az ukrán tárolókba bevitt nyugati gázt nem lehet nyugatra szállítani. Mivel a tárolók lényege éppen az, hogy a téli időszakban merítsenek belőlük, ezt nem lehet barterrel megoldani. Ilyenformán, az ukrán mézesmadzag a tárolókapacitás felkínálásáról lényegében zsarolópotenciál kiépítése egyes uniós országokkal szemben. 

Jelenleg két lehetőség van játékban megoldásként.

Az egyik, hogy az orosz gáz ukrajnai belépési pontjánál, Szudzsánál az EU orosz gázt vásárol, amivel lényegében az EU átvállalja a tranzitdíj fizetését, Ukrajna pedig nem lesz kereskedelmi kapcsolatban Oroszországgal. A kalandvágyó brüsszeli technokraták ráadásul a tranzitdíjon keresztül további milliárdokat pumpálhatnak Ukrajnába anélkül, hogy ahhoz a tagállamok hozzájárulására lenne szükség.

Ennek a megoldásának van egy hátulütője. Hiába egyszerű a képlet, alapvető feltétel, hogy az ukránok megállapodást kössenek az oroszoknak a szudzsai belépési pont üzemeltetéséről. Ha ezt elutasítja az ukrán vezetés, akkor az egész terv dugába dől. Arról nem is beszélve, hogy adott esetben az ukránok a háború árnyékában könnyen felrúghatják az alkukat: egy Szudzsa vagy a vezeték elleni csapásméréssel, amit aztán ráfognak az oroszokra.

A másik megoldás Szerbia példája. Szerbiában nem egy, hanem egyedülálló módon két hálózatirányító van. Az egyik kizárólag a Török Áramlaton át érkező szállításokért felel, a másik pedig minden másért. Ukrajnára lefordítva ezt az esetet, arról lenne szó, hogy Ukrajnában létrejön egy új hálózatirányító, amely kizárólag a Szudzsa felől érkező orosz gázért felel majd, minden más pedig marad az ukránok kezében.

A második forgatókönyvnek az egyik különlegessége, hogy jelenleg úgy néz ki, az új ukrán hálózatirányító szerepét a szlovák eustream a.s. fogja ellátni, amely a cseh EPH csoport érdekeltségébe tartozik. Így utólag aligha csodálkozhatunk azon, hogy Zuzana Čaputová államfő tavaly lényegében mentesítette az eustreamet a cég által birtokolt gázvezetékre kirótt különadótól azzal, hogy a vonatkozó törvényt megvétózta. (A javaslat az eustream tulajdonában lévő gázvezetékek minden egyes kilométerét 6000 eurós adóval sújtotta volna).

A lényegen persze mindez nem változtat. Mindkét megoldás azt jelentené, hogy az oroszok folytathatják annak a gáznak az értékesítését Közép-Európában, amelynek jelenleg nincs versenyképes alternatívája.

Ne csodálkozzunk, ha lesznek országok, amelyek politikai támadást indítanak a megoldás elérése ellen. Sem a horvátok, sem az olaszok sem más tengerrel rendelkező ország nem érdekelt abban, hogy saját termináljainak szerepe (és bevétele) csökkenjen azzal, hogy Közép-Európa növeli energiaellátása diverzifikációját és olcsóbb megoldást tart fenn szükségletei kielégítésére. Ezen a téren is kemény időszak áll előttünk.

Körkép.sk