Nyitókép: mavcsoport.hu

 

Cél: a felvidéki magyarok és az anyaország közötti vasúti kapcsolat erősítése, a két ország közötti vasúti közlekedés fejlesztése – Pozsonyban folytatott egymással tárgyalásokat Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-VOLÁN-csoport vezetője és szlovák kollégája, Alexander Sako, a ŽSR vezérigazgatója.

 

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a magyar és a szlovák vasúttársaság vezetői megállapodtak a két ország közötti vasútszakmai együttműködés szorosabbra fűzéséről, egyebek mellett annak az új munkacsoportnak a felállításáról, amely a már meglévő, illetve az újranyitandó vasúti határátmentek vizsgálatát végzi el, nem utolsó sorban azzal az ambícióval, hogy a két vasúttársaság a jövőben együtt is pályázhasson az interregionális kötöttpályás programok forrásaira.

 

„A meglévő vasúti kapcsolatok megerősítése és újabb kötöttpályás határátmenetek megvalósítása, illetve helyreállítása – ez a felállított munkacsoport legfontosabb feladata. A célunk kettős: egyszerre szeretnénk biztosítani a határmenti vasúti kapcsolatok fejlődését, ami a szlovákiai magyarok és az anyaország közötti kapcsolat szempontjából meghatározó jelentőségű, valamint bővíteni a Szlovákia és Magyarország közötti vasúti közlekedés lehetőségeit, ami a régiós terveink előfeltétele, fontos része”

 

hangsúlyozta a találkozót követően Pafféri Zoltán, a magyar vasúttársaság vezetője.

 hirdetes_400x285  

 

A kétoldalú megbeszélések kiterjedtek a kelet-közép-európai vasúti kapcsolatok fejlesztésére is, miután a találkozó egyik kiemelt témája a Budapest—Pozsony—Prága—Varsó nagysebességű vasútvonal kiépítésével kapcsolatos együttműködés kérdése volt.

 

A szlovák és a magyar társvasutak vezetői ugyancsak értékelték a háromoldalú – Ukrajna, Szlovákia és Magyarország között megvalósuló – vasúti együttműködés eddigi tapasztalatait és eredményeit, különös tekintettel az ún. szolidaritási vonalakra, illetve az azt megalapozó együttműködés – uniós forrásokon túli – kiszélesítésének lehetőségeire.

 

 mavcsoport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!