Zsóka János tornai káplán ünnepi gondolatai advent második vasárnapján

Nyitókép: nadasdymuzeum.hu

A koronajárvány idén sem kedvez az adventi készülődésnek. A Körkép.sk-n adventvasárnaponként plébánosok gondolataival járulunk hozzá olvasóink várakozásához.

Ezen a héten Zsóka János tornai káplán szavai emelik a második gyertyagyújtás hangulatát.

   

Isten útja az ember

Az egyszeri királynak volt egy gyönyörű és nagyon okos leánya. Sajnos egy ismeretlen betegség gyötörte. Ahogyan növekedett, úgy gyengült keze és a lábai, látása és a hallása is csökkent. Sok orvos igyekezett gyógyítani, de hiába volt minden. Egy öreg bölcs is jelentkezett, hogy meggyógyítja a hercegnőt, mert ő ismeri az élet minden titkát. Az udvarnokok kérték az öreget, hogy segítsen.

Az idős bölcs adott a királylánynak egy fűzfa kosarat, amelynek fedele is volt. Vigyázz rá és meggyógyulsz. -hangzott az ígéret. A hercegnő nagyon örvendett, és várakozástól fűtve nyitotta ki a kosár fedelét. Amit látott, nem volt megnyugtató, sokkal fájdalmasabb volt, mint az ő esete. A kosárban ugyanis egy csecsemő feküdt fekélyes kiütésekkel, szinte reménytelen helyzetben.

A hercegnő szívében a részvét a gyermek iránt annyira megerősödött, hogy nagy elhatározása született: Gondozni fogja a csecsemőt és embert nevel belőle. Ápolta, gondozta, ringatta és kényeztette. Minden finomsággal elhalmozta és mosolyogva öltöztette minden nap. Lázas betegségében ápolta és tisztába is tette, éjjel-nappal mellette volt. Mindez nem volt ám egyszerű. Ő is érezte, hogy fáradt. Hét esztendő múltán valami hihetetlen dolog történt. Egy szép reggelen a gyermek nevetve ébredt és elkezdett járni is. A hercegnő ölébe vette, énekelt, táncolt és nevetett örömében. Szinte megszépülve tartotta a meggyógyult gyermeket a kezében. Észre sem vette, hogy ő is meggyógyult.

„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek föl, a halmokat hordjátok el! Ami görbe, legyen egyenessé, ami göröngyös, váljék sima úttá!”

– hangzik felénk Izajás próféta szózata Ádvent II. vasárnapján.

Milyen sokszor hiányoljuk az életünkből Isten jelenlétét: hiányoljuk az örömet, a békét, a lelkierőt, a szeretetet, egyáltalán az életünk értelmét. Pedig ahhoz, hogy Isten eljöhessen az életünkbe, elő kell készítenünk az Ő útját. Isten útja pedig az ember – mi magunk! Isten mindig is emberi módon, emberi eszközök által szólt, közeledett az emberiség felé, hiszen hogyan is tudnánk egyébként megérteni? A pátriárkák, a próféták, a kiválasztottak által nyilatkozott meg az Ószövetségben, az idők teljességében pedig „Fia által szólt hozzánk”, aki emberré lett, asszonytól született.

Jézus, a megtestesült Fiú pedig elsősorban nem parancsokat osztogatott vagy tanórákat tartott arról, hogy miként is lehet megismerni Istent, hanem arra szólította az embereket, hogy kövessék Őt, éljenek a példája szerint.

Ha meg akarjuk érezni Isten szeretetét, nekünk kell szeretnünk embertársainkat. Ha boldogok akarunk lenni, boldogságot kell vinnünk mások életébe. Ha értelmesnek akarjuk tudni az életünket, értelmet kell adnunk mások életének. Ha azt kívánjuk, hogy Isten eljöjjön hozzánk, nekünk kell Isten útjává válnunk mások felé.

Olyan emberekké kell alakulnunk, akiknek szavaiból, cselekedeteiből felismerhető lesz az Isten azok számára, akik között élünk! Akkor van velünk, akkor él bennünk az Isten, ha másokhoz el akarjuk és el tudjuk vinni Őt. Hogyan készítsük elő az Úr útját, vagyis önmagunkat? Úgy, hogy felismerve hibáinkat, bűneinket, gyöngeségeinket, bűnbánatot tartunk és megpróbálunk egyre jobb emberekké lenni.

„Ami göröngyös, váljék sima úttá!” Addig, amíg nem érzünk felelősséget másokért, nem lesz elég motivációnk a bűn elleni küzdelemre. Azonban, ha igazán szeretünk másokat, s a legjobbat akarjuk nekik adni önmagunkból, akkor valóban igyekszünk is a legjobbak lenni. A halmok lehordása jelenti a kevélységből, önzésből, hiúságból, mások lenézéséből fakadó hibáink leküzdését.

A völgyek feltöltése pedig a mulasztásaink, lustaságból, hanyagságból fakadó bűneink elleni küzdelmet jelképezi. Így válhatunk Isten egyre simább útjává az emberek felé. Így lehetünk olyan ajándékká, akinek örülni tudnak az emberek, akinek jó ott lenni a közelében!

Uram, amikor éhes vagyok, küldj valakit, akinek élelemre van szüksége. Amikor szomjazom, küldj valakit, akinek vízre van szüksége. Amikor fázom, akkor is küldj valakit, akinek melegre van szüksége. Amikor szenvedek, küldj valakit, akit meg kell vigasztalni. Amikor a keresztem nehéz, küldj valakit, akivel megosztom a terhet. Amikor nincstelen vagyok, küldj valakit, aki szegényebb, mint én. Amikor nincsen időm, küldj valakit, akinek egy kicsit segíthetek. Amikor bátortalan vagyok, küldj valakit, akit bátorítani kell. Amikor megértésre vágyom, küldj valakit, akit meg kell érteni. Amikor szeretném, hogy gondomat viseljék, küldj valakit, akinek gondját viselhetem. Amikor magamra gondolok, fordítsd gondolataimat mások felé.

Zsóka János káplán