Nyitókép: Körkép.sk/Laky Erzsébet
Ott jártunk a zárónapon.
Programdús napok vannak a gútaik mögött, hiszen események egész hadával tartották meg az idei vásárt és búcsút. A családoknak szóló programok mellett koncertektől is zengett a város.
Agusztus 10–13. között kora délutántól estébe nyúlóan változatos zeneszó töltötte be a gútai hivatal előtti teret. Szikora Róbert és az R-GO, a Queen Show és a Kowalsky meg a Vega élő koncertjeire sokan gyűltek össze.
„Egyet biztosan ki lehet jelenteni, hogy ez volt minden idők leglátogatottabb gútai vására. Több száz pozitív visszajelzést kaptam személyesen és üzenetben is. Az új helyszín bevált, sikerült az egész városközpontot betöltenünk, ahol az emberek megtalálták egymást, tudták élvezni a koncerteket, de ugyanúgy egy pohár bor mellett beszélgetni”
– nyilatkozta a Körképnek Halász Béla, aki elégedetten nyugtázta, hogy a városközpont így lényegében közösségi térként is működött!

„A mellékprogramok is nagyon sikeresek voltak, gondolok itt a nemzetközi erősember versenyre, vagy a családi délutánra. Jövőre ugyanitt, ugyanígy találkozunk”
– tette hozzá a helyiek körében egyre népszerűbb városvezető.
Helyszíni tapasztalataink csak megerősítették az elmondottakat. A felsorolt előadókon kívül sokan mások is színpadra léptek. Ilyen volt többek között Korpás Éva zenekara, valamint a Mobilmánia is. A programokon keresztül a gyerekek és a felnőttek egyaránt találtak kedvükre való elfoglaltságot.
Zajlik a Gútai Vásár: Halász Béla 150 kilogrammal edz a parlamenti bejutásra
Gasztrosarok
Hatalmas üstben készített egytálételek, kemencében készült sültek, és sok más ínyencség kínálta gasztronómiai utazásban lehetett része minden látogatónak.
Aki csupán sétált a rendezvények helyszínei között, az is átélhette a gútai vásárt. Az izgalmas körhintáknál, a portékák között nézelődők csillogó szemei azt tükrözték, hogy szinte mindenki jól érezte magát.
További képeink:
Körkép.sk/Laky Erzsébet
A hírportálunkon megjelent fényképek további felhasználása kizárólag a forrás feltüntetésével engedélyezettek.
Tavaly is voltunk:
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.