Háttér

Folytatódik és felgyorsul a Magyar Honvédség fejlesztése

„A Magyar Honvédség katonáit harcképessé kell tenni, ez az egyik legnagyobb kihívás jelen pillanatban.”

Nyitókép: MH Altiszti Akadémia Facebook-oldala (illusztráció!)

 

Az uniós szankciók és a gazdasági válság ellenére is tovább folytatódik a haderőfejlesztés Magyarországon, sőt felgyorsítják azt – nyilatkozta dr. Maróth Gáspár az M1 Ma este című műsorában. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával együtt a most véget ért „Brave Warrior 2022” harcászati gyakorlatról is beszélt a péntek esti adásban.

 

Maróth Gáspár elmondta: Amikor 2016-ban elkezdték a haderőfejlesztést, béke volt a régióban. Ez idén februárban megváltozott. Hozzátette, hogy a háborús helyzet miatt a haderőfejlesztés terén előtérbe kerültek a hadműveleti doktrinális elemek. Ez azt jelenti, hogy felgyorsítják a korábbi programok készre jelentését és prioritásként kezelik a már beszerzett haditechnikai eszközök rendszerbeállítását.

 

„A Magyar Honvédség katonáit harcképessé kell tenni, ez az egyik legnagyobb kihívás jelen pillanatban.”

 

– fogalmazott az államtitkár hozzátéve: hazánk NATO-beli megbecsültsége 2016 óta „nagyságrendekkel ugrott”.

 

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka kiemelte: a NATO már az orosz-ukrán háború február 24-ei kitörése előtt kérte, hogy hozzanak létre NATO-kötelékeket a szövetség keleti határán. Magyarország elsőként ajánlott fel egy zászlóaljharccsoportot, amihez az Egyesült Államok, Olaszország, Törökország és Horvátország is csatlakozott.

 

Kiemelte: a most véget ért gyakorlaton a magyar katonák bebizonyították, hogy „mesteri fokon” tudják használni azokat a haditechnikai eszközöket, amelyeket a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként szereztek be. A „Brave Warrior” gyakorlat legfontosabb feladata az volt, hogy különböző résztvevők, haditechnikai eszközök, információs rendszerek közösen tudjanak dolgozni egy közös cél érdekében.

 

A Magyar Honvédség parancsnoka megerősítette: a haderőfejlesztés nem áll meg, sőt, a honvédelmi miniszter utasítására felgyorsul. Emellett növelik a készenlétben lévő egységek számát és a katonák egyre több időt töltenek a gyakorlótéren.

 

„Megváltoztatjuk a Magyar Honvédség felépítését, több harcoló lesz, kevesebb bürokráciával. Plusz forrásokat kaptunk arra, hogy az egyéni harcászati felszerelések beszerzését felgyorsítsuk.”

 

– jelentette ki az altábornagy.

 

Honvedelem.hu/korr

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket