Felelős vagy Te is! (1)

„Dolgod az, hogy tisztán láss, és nyitva tartsd a szemedet, harcba kelvén életeddel se veszitvén hitedet.”

„Pokolra száll majd az ember…“

   

Pokolra száll majd az Ember,

Az Úr előtt védtelen.

Kint okoz, miközbe kinnak

Ellenállni kénytelen.

Zord kezébe minden élő

Menthetetlenűl elég.

Bolond-módon erejével

Nem tudja már mit tegyék.

Mer szemébe nincs oly Vétek,

Ami szivéhez felér.

A lelkét, ha Haszon hajtja,

Nem bántja már Bú se Vér.

Erőszak csak az fejébe‘,

Melynek céltáblája Ő,

De ha mást ér bús haragja,

Hazúg arcot ránt elő.

S mikor hallá, hogy a társa

Felkiált az ég felé,

Inkább, hogy őt segitené,

Még nagyobbat rúg belé.

És miközbe‘ kegyetlenűl

Tépi mások bús szivét,

Elveszitve Embersége

Minden áldott tűz-hevét,

Feledni kezd Fájdalmat

És Kinokat, mit okozott,

Kegyelmet kér és ha nem jut,

Nem érti mér nem kapott.

De akkoron számára már

Nem lészen több Kegyelem,

És a Bűne máglyatüzén

Enyész el majd eleven.

Mignem aztán egyik napon

Saját fegyverébe néz,

S félelmének súlya alatt

Megreszket a Büszke Kéz.

És Pokolra száll akkoron,

Az Úr előtt védtelen,

Mert a kint, mi tépi lelkét,

Elviselni képtelen.

Szomorú kornak eredményei e sorok. Szomorú valóság lenyomatai…

Egy koré, melyben Remény és Vigság pusztúlni itéltetik, s melyben a haszonérdek galád s kegyetlen-mód tipor el Becsületet és Biztonságot.

Egy koré, hol igazságtalan foly itélkezés emberek felett, s a csalás nagyon is közismert mérlege a vagyon oldalára mozdúl el.

Egy koré, hol Értékek vesznek el külső púder és homlokzat alatt, hol csak a legbelső, lelki Remény maradt, mert a vallás sem nyújt menedéket már.

Egy koré, melyben a jó szóra s akaratra kegyetlen pálcacsapás vár.

Egy koré, hol a Felesleges Emberek hatalmi harca beárnyékol mindent, mi égi s remekbeszabott. Hol a Hatalmasok acsarkodására mi fizetünk rá, egy küzdelemben, mihez nincs közünk, s miről nem ismerik be, hogy önös érdek csupán.

Egy koré, melyben ott rúgnak az emberbe, ahol csak kéjes kedvük tartja…

Ám a legborzasztóbb időkben sem szabad elfelejtenünk ama alapvető bölcsességet, hogy Mindig van Remény, mindig van mód a Változtatásra!

Ebben éppúgy hiszek, mint a Jótét Örök Eszméjében. Mint a Béke jövetele s a Romlás elvesztében. Gonosztettei ellenére még mindig hiszek az Emberben…

Hiszem, hogy az Ember több puszta ösztönlénynél s túléléséért küzdő lelketlen teremtménynél. Hiszem, hogy benne isteni a szikra, s legmélyén elpusztithatatlan a vágy a jóra.

Hiszem, hogy képes megmenteni magát, eldobni összes hamis Istenét s önző nyavalyáját. Hiszem, hogy képes megbékélni végre.

Hiszem, hogy vágyik, szomjaz a békére, valahol legbelül lelkében. Legbelül, hol él még a hely, melyet nem piszkolt be a mocsok, s mi még kapható a szépre. Képzeld csak el, képzeld el végre!

Képzeld el az Örömöt, mely mindeddig pihent, búsan, várva a végitéletet. Micsoda csodálatos, nagyszerű egy képzet.

Kikerülhető a vész, ha munkál a kéz és Teremt. Valami nagyszerűt, mit nem látott még sem Ember, sem a tiszta kék ég.

Képzeld el a világot, amelyben felszinre jut mind a manapság elfojtott és tagadott emberi érzés. Csak képzeld el és… Remélj…

Rettenetes a kisértés a jóra…

Kerepesi Igor

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!