Vallomás

A költő szíve sosem nyugodhat! Mindig akad, mit megcsodálhat, mi vágyainak tárgya lehet, mi szívének a célja. Igy él át új és új álmokat, újabbnál – újabb lángolást, így él meg új reményeket, így él meg újabb szárnyalást…

A legszebb az épülőben lévő vágy, mely megannyi alakot ölthet. Nem kell szerelemnek lennie, csak puszta sóvárgásnak. Sóvárgásnak valaki iránt. Sóvárgásnak, mely olyan szép…

Vágyálomnak, mely verseket szül…

Igy szeretlek tégedet…

I.

   

  Szeret téged bolond szívem,

Tudd, hogy ezért bántalak,

Mert a látszat ellenére

Rejtekébe zártalak.

S csak mert mélyében laksz te már,

Azért játszik teveled,

Gúnyol téged, bárha boldog,

Mikor hallja nevedet.

Boldog, mikor szépet szólhat,

Lilaköd-szín bókokat,

S mikor gúnyol is, vágy fűti

S bíborszínű indulat.

Boldog mikor közel bújhat

Hozzád s érzé meleged,

S még a maró gúny is édes,

Amely fűti kebeled.

Boldog, mikor útnak indúl,

Reménykedik, célhoz ér,

Bízván abban, az útjába

Sodor majd téged a szél.

S boldog, mikor fölé hajolsz,

Mert érezé, szereted,

Még ha búját is gyakorta

Álnok-mód kineveted.

Boldog, boldog, boldog szívem,

Hidd csak el, mit mondogat,

Szépnek lát és őszintének,

Kívánt leány alaknak.

Túlontúl vak tán lencséje.

 Mit tehet, ha kedveled?

Olyt szeretni, aki szeret

Nincs olyan, hogy nem lehet.

II.

Gúnyos vagy, de szerethető,

Nem halmozok érveket:

Kedves leány, így vagy egész,

Igy szeretlek tégedet.

Igy hogy arcon ütsz szavaddal,

Nem törődvén semmivel,

És megbántsz és boldogítasz

Pusztán tekinteteddel.

S így szeretlek, picin, sután,

Fenekestül, fintorral,

És hogy versem giccsnek tartod,

Bizony mondom, nem zavar.

Mert ha kebled szabad volna,

S tudnám, tiéd lehetek,

Nem haboznék, s még az éjjel

Elrabolnán szívedet.

Kerepesi Igor

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!