Énigme – Talány

A sejtelem, a talány az emberi lét egy sajátos, vágyott velejárója, szomjazott, kívánt, üldözött kísérője, mely emel, szépit, buzdít bennünket…

…s ha egy szép ifjú lány képében, vágyainak, szeszélyeinek, és borzas reményeinek képében jelenik meg mindez, az a férfinem igazi, nagy ihletőjévé avatja a talányt…

Egy találkozás emlékét őrizi a versem. Kedvelt városom késő esti díszletébe álmodott találkozásomét, s egy lányét, ki emlék s eleven élmény is egyszerre…

Párizs sűrű éjjelében

   

Mit lát szemed, kicsi lány?

Mért borult rá mélyéj-szinű

Fátyolával a talány?

Mily vágyak, mik úgy gyötörnek?

(Engedj közel magadhoz)

Kedves leány, bús kevélység,

Szived merre kalandoz?

Milyen csókok vágyálmának

Mámorába vettetett?

Milyen súlyos láz kinozza

Ifiúi kebledet?

Milyen csodák, képzelt kéjek

Aranyozzák arcodat?

Milyen csókok reménye és

Milyen ártó indulat.

Szökni kivánsz talán kedves?

Menekülni? Mi elől?

Ábrándok és volt életed

Kinzó szerelmesétől?

Megtalálnak mind a vágyak,

Hiába futsz, gyermeteg,

Mert amitől és ahová

Menekűlsz, az egy veled.

Őszinte légy, nézz szemembe,

S mondd nekem, hogy nem szeretsz,

Hogy reám csak gúny okán

És játszó macskaként nevetsz,

Vagy mondd nékem ellenét

Mindennek, mit gondolok,

S leplezd le a talányt nekem,

Mely az arcodon lobog!

Felejtsd el a szeretődet,

Csókod, múltad, mindened,

Ne törődj a csalódással,

Jövővel, csak add kezed!

Szeretlek én ma éjszaka,

Nem igérek egyebet,

S te se kérj és ne igérj,

Ne rontsd el a szerelmet.

Egy éj legyen csak az Élet,

Egy éj, Párizs, sanzonok,

S a kelő nap nézze végig,

Ahogy két árny andalog.

Kerepesi Igor

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!