Otthonában

I.

Ajtaját még el sem érem,

   

S máris úgy fut énelém,

Mint a gyermek, szűz-örömmel,

Kitárt karral, könnyedén.

És mi rám vár, édes álom,

Kis szobája, lámpafény,

Meleg fészkét, bizony mondom,

Épp ilyennek képzelém:

II.

Mályvaszínű kis szobácska,

S benne ódon bútorok,

Századelős, lepercegett

Szekrények és asztalok.

Vázájában szép virágok,

Színük: halvány-áfonya,

S boldogan száll át a szobán

Mindük illat-bársonya.

Fölaggatván szép falára

Csodás tájkép-rengeteg,

S a párkánynak sötétjén egy

Fehér macska szendereg.

Kinyújtózik néha, lassan,

Ásít olykor nagyokat,

Szimatolván a lakásban

Terjengő illatokat…

És míg ilymód nézelődöm,

Keresgélni kezd a lány,

S hogy kezével mit is kutat,

Egyelőre még talány…

III.

Végre, régi lemezt rak fel…

Edith Piaf hangja száll,

S míg a lemez serceg, időnk

Eltompúl míg meg nem áll…

Majd virágos diványára

Fekszem át és rámtekint,

Mezitláb jár, nem zavarja

Az Október odakint.

Merthogy itt be, nála nyár van.

El nem alél ő soha

Mennyországba röpít arca

És a széles mosolya…

S kér, hogy éjre itt maradjak…,

Ellenállni nem bírok,

Éjfélt ütött már az óra,

Igy hát nála maradok…

Meg is nyugszik az én drágám,

Borospohárt vesz elő,

Újabb chanson indúl útnak:

Édes, lélekemelő…

Igy foly időnk, észrevétlen,

Dehogy foly, csak andalog!

Rue Saint Michelle, bizony mondom

Öröm, ha rád gondolok.

Kerepesi Igor

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

További verseket költőnktől az Irodalom rovatban találsz.