Az ismeretlen

A közvélekedés szerint az irodalom egy zárt, valamely kiváltságos réteg számára fenntartott világ. Így tanulunk róla az iskolában: gondoljunk bele, milyen arányban szerepeltek a komoly, filozófiai problémákat vagy sorstragédiákat bemutató, valamely korszak stílusjegyeit legtökéletesebben megjelenítő művek és a könnyed darabok. Pedig mi izgalomra, újdonságra, nagy érzelmekre vágyunk. Megkaphatjuk, ha jó helyen keressük – például a Felvidéken.

Azt, hogy a száraz adatok, bemagolt memoriterek és a sokszor nehezen befogadható írások mellett másra is kíváncsiak lennénk, jól mutatja az írók-költők életének bulvárújságba kívánkozó részleteit taglaló cikkek népszerűsége. A magyar irodalom érdekességeihez azonban nem kell elhunyt nagyjaink magán- és szexuális életében vájkálnunk.

Ponyvaregény

Az irodalom, akárcsak ma, úgy régen is kiszolgálta a köznépi igényeket. Napjainkban a regényíró Frei Tamás, régebben Rejtő Jenő még régebben pedig a Semptei és a Lévai Névtelen szállította az olvasnivalót a könnyedebb műfajok kedvelőinek. Míg előbbi kettő neve nem cseng ismeretlenül, utóbbiakról annak ellenére sem hallottunk, hogy felvidéki szerzőkről van szó. Hasonlóan ismeretlen a műfaj is, melyben alkottak: a nagy példányszámban, könnyen beszerezhető és megérhető ponyvairodalom képviselői voltak ők. Hiszen évszázadokkal ezelőtt is volt igény erre, históriás énekek, széphistóriák, népkönyvek, történelmi életrajzok (itt is van hasonlóság napjainkkal, gondoljunk csak a virágkorukat élő történelmi regényekre), különféle vándormondák, betyártörténetek, gyilkosságról szóló írások, valamint a Bibliából vett epizódok és világirodalmi művek (pl. Rómeó és Júlia, Lohengrin) széles körben is fogyasztható változatai kötötték le az olvasók igazi tömegeit, ezáltal pedig adtak jól jövedelmező üzletet a kiadóknak. Ezen művek népszerűségét jól mutatja, hogy jelentős részük a népi kultúrába is áthagyományozódott. Egy-egy kultikussá vált ponyvairodalmi műből vett idézet vagy motívum ugyanúgy visszaköszönt az egykori betyárdalokban, balladákban, népmesékben, mint ahogy ma pólófeliratokon, mémekben, vicces videókban láthatjuk a Ponyvaregény szállóigéit.

Szerelmünk lapjai

Toldy Ferenc irodalomtörténész nyomán a regényes, szerelmi témájú, fiktív történetet elmesélő énekeket széphistóriának nevezzük. A műfaj hazai története több évszázados, az 1470-es évektől kezdődik. Széphistória például az Eurálius és Lukrécia, mely szomorú vége ellenére is kifejezetten szórakoztató. Luxemburgi Zsigmond (1368-1437) királyunk titkára írta, a későbbi II. Pius pápa, a mű tehát latin nyelvű, magyar fordítása 1577-ben készült el – egyesek szerint Balassi, a hivatalos adat szerint pedig egy névtelen pataki énekes munkája. A történet a manapság is divatos helyszínen, Toszkánában játszódik és egy titkos szerelmi viszony kalandos fordulatait meséli el.

   

Nem vitás: igazi bestseller-téma! Műve címében szintén férfi-női névpárral operált Istvánffy Pál, Boccaccio és Petrarca alkotásai nyomán írt regényes históriája, a Volter és Grizeldis 1539-ben készült el. A címében hasonló kaptafára készült, szintén Boccaccio-feldolgozás Gisquardus és Gismund 1577-ben jelent meg, Enyedi György tollából. S míg ma a Szulejmán sorozat köti le a széles tömegeket, addig régen Ali budai pasa házasságának történetét olvasták a ponyvairodalom rajongói – utóbbi egyébként jóval hitelesebben mesélte el a török főúr életét, mint a népszerű tv műsor.

Reklámőrültek

A leginkább egri tudósításáról ismert Tinódi Lantos Sebestyén is írt szerelmi történetet, Jázon és Médeája a trójai háború előzményéről szól. S ha már Tinódi, a ponyva további jelentőségét mutatja, hogy Ilosvai Selymes Péter Toldijából Arany János, az Árgirus királyfiból Vörösmarty (Csongor és Tünde), Valkai András 1574-ben megjelent Bánk bánjából pedig Katona József írt az irodalomtankönyvekbe is bekerülő feldolgozást.

A Valkai-féle Bánk bán egyébként még olyannyira ponyva volt, hogy a műfaj legsikeresebb kiadója, Komlós András jelentette meg, aki a mai fogalmakkal mérve is fontos reklámeszközöket vetett be kiadványai népszerűsítésére. Így például a kis befektetéssel járó füzet formátumban jelentette meg az egyes műveket (vö. napjaink puhakötésű bestsellereivel), melyeknek ráadásul egységes arculata is volt: minden egyes széphistória ugyanolyan téglalap alakú, ornamentikus fametszettel díszített előlappal jelent meg, gyakran valamilyen figyelemfelkeltő címmel. A Bánk bán például ezt a hatásvadász feliratot kapta: „Az nagyságos Bánk bánnak históriája, miképpen az András király felesége az Bánk bán jámbor hites feleségét az eccsével megszeplősítette, s miképpen Bánk bán az ő jámbor hitesének megszeplősíttettéseért az kiralné asszont levágta.”

Nevem: senki

Azért van új a nap alatt. Mostanában a külföldi, főleg angol nevek csábítják vásárlásra a könnyed irodalom szerelmeseit (Rejtő idejében sem volt másként, gondoljunk csak a P. Howard és Gibson Lavery álnevekre), régen azonban inkább névtelenségbe burkolóztak a szerzők. Ilyen esetben általában valamilyen földrajzi nevet választottak azonosításul, mely a mű keletkezési helyére utal. Így került be irodalomtörténetünk kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb fejezetébe a Vág-menti Sempte és Léva városa. A Semptei Névtelen műve az azóta filmes klisévé váló fordulata miatt lehet érdekes, a Lévai Névtelen munkája pedig jól mutatja, hogy a széphistória túlmutat önmagán.

Bármilyen népszerű és könnyed is ez a műfaj, mégis kapcsolatot teremthet a magaskultúrával, mégis segíthet a komolyabb, színvonalasabb irodalmi témák megkedveltetésében. Hiszen gyakran antik mitológiából vett történeteket, világirodalmi alkotásokat, irodalmi archetípusokat tálaltak ezek népszerű formában, ezáltal közel hozva az európai műveltséget az ilyesféle háttértudással egyébként nem rendelkező széles tömegek számára. Ráadásul a korábban inkább a szóbeli műfajokban jártas köznép így megszerette és mindennapjai részévé tette az olvasást.

Keresd a nőt!

A Semptei Névtelen 1570-es keltezésű műve, a Béla király és Bankó leánya közvetlen forrása egy horvát alkotás, eredetije pedig egy francia lovagi ének vagy ballada lehetett. Az alaptörténet nagyon egyszerű. A budai királyi várba egy férfiruhába bújt, fiatal és szép lány érkezik, aki, ha mindez nem lenne elég, még az elé állított próbatételeket is ravaszul megoldja. Végül persze felfedi kilétét (egész pontosan selymes kebleit), de hogy lesz-e boldog befejezés, annak mindenki járjon utána – itt. Szintén 1570-es a Lévai Névtelen munkája (itt és itt olvasható), mely Trója történetét mutatja be a szerelmi história oldaláról.

Ebben Ovidius műve volt segítségére, ám a lévai író számos, komolyabb mitológiai háttértudást kihagy és néhol félreértelmezi a latin eredetit. Az ágyjelenetekre ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet. „Háljunk együtt, az egy ágyra feküdjünk, / Akkor lészen nekünk nagy vígasságunk” – írja egy helyen. Valószínűleg erre volt vevő az olvasóközönség, hiszen régen is pont olyan emberek éltek, mint ma. Régi irodalmunkban sincs semmi ködös, semmi misztikus (illetve ami van, az teljesen más jellegű), ami indokolná a távolságtartásunkat. Itt az ideje, hogy valóban nyitottak legyünk: arra is, ami régi.

Bogos Zsuzsanna

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!