1941. augusztus 1-jén szűnt meg a Nyugat című folyóirat

„A Nyugat megindulásáig sehol sem volt otthonunk. A Nyugat azért jött létre, mert az előttünk járó generáció tudni sem akart rólunk.” (Babits Mihály)

1941. augusztus 1-jén, Babits Mihály halála előtt 3 nappal jelent meg a Nyugat utolsó száma. Ezzel a kiadvánnyal szűnt meg – 33 esztendő után – a korszak legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóirata, mely fennállása során maga köré csoportosította a nemzet legtehetségesebb íróit és költőit.

A cél a modern nyugati irányzatok meghonosítása volt

   

A Nyugat Osvát Ernő és Fenyő Miksa elhatározása nyomán, 1908. január 1-jén alakult meg. A lapot létrehozó főszerkesztők és a mögöttük csoportosuló „első nemzedék” írói – például Ady Endre, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes – célja egy olyan folyóirat megteremtése volt, mely az elmaradottnak tartott magyar irodalomban meghonosítja a modern nyugati irányzatokat, és ezzel európaibbá teszi azt. Erre utalt az újság neve is.

Bár a Nyugat indulását egy új kor kezdetének szokás értékelni, megalapítása korántsem volt előzmény nélküli: a Nyugat az első világháborús vereségig fennálló liberális rendszer, a tanácshatalom és a Horthy-rendszer keresztény-konzervatív diskurzusa szemében egyaránt szálkát jelentett. Az állandó ellenszélben Hatvany Lajos, majd Móricz Zsigmond anyagi támogatásának volt köszönhető, hogy a folyóirat egészen 194-ig fennmaradhatott.

Ignotus és Ady formálta a folyóirat arculatát

A Nyugat első főszerkesztője Ignotus lett, és az indulás utáni esztendők során a folyóirat főleg Ady magyarsága és Ignotusnak az alkotói szabadságról alkotott nézetei nyomán nyerte el arculatát. A verseket és szépprózát egyaránt közlő Nyugat a tízes években meghonosította a szimbolizmus, a naturalizmus és az impresszionizmus irányzatait, az első világháború kirobbanása után pedig háborúellenes, békepárti írásaival hívta fel magára a figyelmet.

A húszas években a Nyugat a háború előtti poszt-expresszionista és realista vonalat vitte tovább, miközben olyan alkotók kerültek előtérbe, mint Weöres Sándor, Gelléri Andor Endre, Áprily János vagy József Attila. A folyóirat szerkesztői emellett különös gondot fordítottak a trianoni határokon kívül rekedt tehetségek felfedezésére és megtartására.

Babits Mihály és Móricz Zsigmond is kivette a részét a folyóirat szerkesztésében

A Nyugatot Osvát Ernő és  Ignotus mellett Babits Mihály és Móricz Zsigmond főszerkesztői munkássága fémjelezte; utóbbi író érdeme volt, hogy az 1929-ben bekövetkező gazdasági világválság nehézségei között a lap mégis fennmaradhatott, Móricz ugyanis saját vagyonából finanszírozta a kiadást. Az évtized fordulóján Babits és az ő dominanciája jellemezte a folyóiratot, ám a két szellemóriás gyakran hosszas viták ellenére sem tudott megegyezni az aktuális számok tartalmáról.

1929 novemberében aztán a főszerkesztők egyezséget kötöttek: ezentúl Móricz válogatta a prózai, Babits a lírai műveket. Időközben, a harmincas évek elején, megérkezett a Nyugat harmadik generációja, mely a lap arculatát is megváltoztatta. A folyóirat hasábjain a korábbinál jóval nagyobb teret nyertek a versek, melyek főleg Jékely Zoltán, Weöres Sándor és Dsida Jenő tollából származtak. Mellettük Szerb Antal és Szabó László képviselte azt az „esszéista” irányzatot, mely élesen kritizálta a Horthy-korszakban rögzült társadalmi igazságtalanságokat.

A folyóirat az anyagi forrás hiányát és a közelgő háborút nem élte túl 

Bár a Nyugat olvasótábora éppen a harmincas évek elején indult növekedésnek – ekkorra már elérte a 3000 előfizetőt – a folyóirat az anyagi források hiánya és a közelgő háború – és a növekvő német befolyás – miatti intellektuális nyomás miatt mind nehezebb helyzetbe került. A színvonal dacára a lap koncessziója a neves költő halálával egy csapásra megszűnt, így az utolsó szám az 1941. augusztus 1-jei példány maradt.

A Nyugat, bár példányszáma alapján korántsem tekinthető a korszak legjelentősebb sajtóorgánumnak, a hasábjain publikáló neves alkotók révén mégis kiemelkedik az irodalmi lapok közül: a kéthetente, majd havonta megjelenő folyóirat olyan szerkesztőgárdát tudott felmutatni, mely a 20. század első felének szinte valamennyi tehetséges íróját és költőjét magában foglalta.

Forrás: rubicon.hu/mult-kor.hu

Nyitókép: mult-kor.hu