Nem engedlek magamhoz már,
Fuss előlem messze el!
Túl sokáig kísértettél,
Régen más, ki érdekel.
Fuss hát tőlem messze, Bánat!
Kitanultam trükködet,
Oly sokáig gyötörtél, hogy
Elengedtem rég kezed.
És ha néha visszatérsz még,
Ahogy most is eljöttél,
Élvezd azt a néhány órát,
S gyötörj, ha még gyötörnél!
Mert azután eltiporlak,
Ahogy kellett volna rég:
Darabokra hullasz szépen,
Míg körötted minden ég.
Mindig is így kellett volna:
Nem hagyni, hogy itt maradj.
Nem hagyni, hogy kínozz és
Hogy keserítsd az álmomat.
Nem hagyni, hogy éveken át
Használj, gyűrj és hitegess,
Könnyet csalj az arcomra és
Rútul képembe nevess.
Mért hagytam én egyáltalán:
Gyötörd, tépjed lelkemet?
Mért sétáltam hosszasan még
Közös úton teveled?
Mért nem mertem korábban már
Határozni: lépek én?
Hol bújkált az erőm, vágyam?
Hol késett a szép remény?
Mindegy, hol volt, hol rejtőzött,
Mássá lettem végre én!
Velem most már nem bírhatsz el,
Vicsoríthatsz bár felém.
Kihasználni engem nem tudsz,
Ha beférsz is szívembe,
Nincs már módod itt maradni,
Annak vége, örökre!
Kerepesi Igor
Megosztás:
Címkék: Főoldal Gömörhorka igee Igee Kerepesi Igor Kerepesi Kerepesi Igee Kerepesi Igor Komárom Novum pozsony vers
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
