Csongor
  • HUF: 359.31
  • USD: 1.20
  • 3 °C
  • 13 °C
Könyvismertetés

Václav Klaus: Tegyük azt, ami jó a hazának!

Megjelent Václav Klausnak, a Cseh Köztársaság volt miniszterelnökének és államfőjének könyve a Szabadság hullámvasútján

Nyitókép: Körkép.sk

 

Megjelent Václav Klausnak, a Cseh Köztársaság volt  miniszterelnökének (1992 – 1997) és köztársasági elnökének (2003 – 2013) könyve, „A szabadság hullámvasútján“ címmel. Kétségkívül ő az elmúlt három évtized egyik legismertebb cseh politikusa, egyik legfontosabb közéleti szereplője, s ő volt az 1989. novemberi csehszlovákiai változások idején a rendszerváltó Polgári Fórum alapítója. Jelenleg az általa alapított Václav Klaus Intézet munkatársa.

 

A cseh politikus kötete – melynek magyar nyelvű fordítását Budapesten is bemutatták – nemcsak Václav Klausnak az elmúlt harminc év során betöltött különleges szerepeiből és pozícióiból fakadó tapasztalatain alapuló megfigyeléseinek összegzése, sokkal több annál. Csehországról ír és beszél ugyan a könyvben, elsősorban az elmúlt harminc év csehországi aspektusait vizsgálja és elemzi, de sok tekintetben ráismerünk a magyar, vagy akár a szlovák, lengyel valóságra is.

 

„Politikusi magatartásomat és politikai döntéseimet minden esetben igyekeztem annak a számomra teljesen alapvető erkölcsi parancsnak alárendelni, amelyet az alábbi szavakkal foglalhatok össze: Tegyük azt, ami jó a hazának!“

 

– vallja a könyvben Klaus, majd hozzáteszi:

 

„Akkoriban még természetes volt ez a hazánkra helyezett hangsúly. Ráadásul harminc évvel ezelőtt még politikailag is korrekt volt annak ellenére, hogy akkoriban még nem létezett a politikai korrektség kifejezés. Ma már nem így van. A napjainkat meghatározó progresszívek, illetve haladók szemében a hazánk szó nacionalizmustól, nemzetieskedéstől, populizmustól bűzlik. Akkoriban mindez eszünkbe nem jutott volna.“

 

Ugye, milyen időszerű és igaz gondolatsor – és nemcsak Csehország esetében…?! Klaus gondolkodásában soha nem volt és most sincs semmilyen hozzáadott és főleg nem nagyobb értéke az államot meghaladó intézményi entitásoknak – az unióknak, a birodalmaknak és az impériumoknak.

 

 

Így nyilatkozik erről:

 

A nemzetek feletti birodalmakban a nemzetek feletti elit tagjai minden esetben igyekeztek elkerülni az adott országban élők szükségleteinek megfelelő „kormányzást“ és a demokráciát, amelynek nincs helye ezekben a struktúrákban. Az ilyenekben nem lehetséges a demokrácia, mivel semmiféle démosz, semmilyen nép nincs bennük.“

 

Klaus amiatt aggódik, hogy a társadalom többségének véleménye mindinkább ellentétbe kerül a klasszikus értelemben vett liberális gondolkodással. Számára úgy tűnik, teljes mértékben győzött napjaink progresszivistáinak pszeudoliberális gondolkodásmódja, akik kisajátították a „liberális“ szót.

 

„A mögöttünk lévő harmincéves időszakban mindvégig – az elmúlt évszázadban a nácizmussal, kommunizmussal, napjainkban pedig a kiüresedett transznacionalizmussal, valamint a kozmopolitizmussal – legyengített nemzeti önbecsülésünket próbáltam erősíteni“

 

– vallja a kötetben Klaus.

 

A volt cseh miniszterelnök és államelnök igen keményen bírálja könyvében a Nyugatot, nevezetesen a mai nyugati politika és hegemónia vadkinövéseit. Rámutat annak lényegére, miként kívánja a Nyugat kizsákmányolni, kihasználni a kelet-közép-európai országokat, ok és következmények nélkül. A „kis“ országok pedig – szerinte – nem rendelkeznek közös védekezési stratégiával. Így fogalmaz:

 

„Azok az országok, amelyeknek a mai Európában, illetve a mostani világban a miénkhez hasonlóan alakul a sorsa, sajnos semmilyen közös, a Nyugattal szembeni stratégiában nem tudnak megállapodni.“

 

Itt természetesen Klaus a kelet-közép-európai országos saját hiteles felhívását érti ezalatt.

 

 „A mai Európának igen nagy szüksége lenne a Visegrádi Négyek hangjára, akiknek néha sikerül is véleményt nyilvánítaniuk.“

 

 – fogalmaz a szerző, majd így folytatja:

 

„A Négyek egysége azonban igen gyenge, ráadásul azt folyamatosan megzavarja egyes országok eltérő irányú politikai fejlődése.“

 

Bevallja, hogy Csehország nem a legerősebb tagja a Visegrádi Négyeknek, Magyarország erős jelenlétét elismeri, viszont a szlovák köztársasági elnöknő megnyilvánulásait bizonytalannak érzi, amikor ezt vallja könyvében Václav Klaus:

 

„A Cseh Köztársaságot sajnálatos módon nem lehet a visegrádi lánc erős láncszemének nevezni. (…) Nincs Orbánunk, se magyar mentalitásunk, se történelmi szilárdságunk. Nem rendelkezünk az Oroszországhoz fűződő viszony lengyel sajátosságaival, és a relatív nagyságunkról való meggyőződésnek is híján vagyunk. Nagyon félek attól, hogy a Čaputová-jelenségnek milyen hatása lesz a Visegrádi Együttműködésre.“

 

Klaus szerint hallatlanul felerősödött a Nyugaton: az Európában és az Egyesült Államokban győzelmet arató antiliberális ideológiák importja, amelyeknek semmi közük nincs a klasszikus liberalizmushoz.

 

 

Így érvel:

 

„Már hosszú ideje bíráljuk a szabad gondolkodást felszámoló politikai korrektséget, az európai nemzeteket gyengítő és mellékvágányra állító arrogáns multikulturalizmust és europaizmust, a hagyományos polgári jogokat felváltó emberijogizmust, a piacgazdaság racionalizálását blokkoló környezetizmust, az ember hagyományos értelmezését átalakító genderizmust és „homoszexualizmust“, valamint hasonló izmusok egész sorát.“

 

Mindezek megfogalmazását követően levonja a következtetést:

 

„Óriási az európai elit cinizmusa és azoknak a naivitása, akik megbíznak benne.“

 

Václav Klaus nem éppen optimista a jövőt illetően, mégis ezt szeretné sugározni olvasói felé, amikor így fogalmaz:

 

„Jelentős különbséget érzek a kötelező optimizmus (amit hamis megközelítésnek tartok) és az optimizmus kötelessége (ami a reménynek, az emberi mérlegelést pozitívan irányító elvnek a védelmezése) között. Érzem az optimizmus és a remény érvényre juttatásának kötelességét.“

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket