Mottó:
Anyeginnak bús szelleme lengi körbe lelkemet,
Elveszítvén, akár ő a reményt adó szerelmet…
I.
Amikor eltűn a csoda
S végképp magányos leszek,
Neveddel és bűntudattal
A szivembe halok meg.
Nem is halál lesz majd az, de
Egyébfajta szenvedés,
Mely egy életen át tart és
Mindörökre főmbe vés.
Mer majd búsan nézem én ha
Új fiúval andalogsz,
S karjaiddal ölelvén őt
Ajkairól csókot lopsz.
S eszembe jut nékem akkor
Csodálatos szép szemed
És a tudat, Én voltam ki
Bántottalak tégedet.
És ha nincsen egyéb utam,
Csak mit veled járhatok,
Nem lelém majd nyugodalmam
S céltalan kóborolok.
Céltalanul kóborlok majd
Egész életemen át,
Keresve s nem találván a
Boldogságom tűnt havát.
És majd búsan nézem én ha
Új fiuval sétálgatsz,
S oly gyönyört mit nekem adtál
Attól fogva neki adsz.
II.
Amig élek s lélegezem
Nem felejtem nevedet,
Tündéri szép mosolyod és
Hatalmas zöld szemedet.
Mert amíg a világ világ
Nem engedlek el soha,
Itt maradsz az emlékimbe,
Mint a legszebbik csoda.
És ha órám elütötte
Az utolsó perceket,
Sejtelmes szép álmaimban
Találkozom teveled.
S remélem a kis szobának
Melegével alszom el,
Ahol egykor szerelemtől
Lobbant lángra e kebel.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!
Megosztás:
Címkék: heti poéta igee Igee Kerepesi vers
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
A kommenteket lezártuk.