Heti poéta 9 – Epigrammatika II.

Ifjú poétánk soron következő epigramma-folyamában az „alázatos” hangvételű Istenes-költemény szerzőjének képétől fogva a szerelmes lázat magáról éppen csak levedlett humoros poétán keresztül egészen a művészetét enyhén meggúnyoló ironikus-epés ifjú személyéig megannyi formában tűnik majd fel előttünk, témák és hangulatok különbnél-különb szféráit és hangulatait vonultatván fel ezzel.

Elsőként tehát egy komolyabb hangvételű, nyúlfarknyi s enyhén filozofikus mélységű versét tekintjük meg:

Nem tudom az én Istenem mit akarhat tőlem,

Tudtom nélkül dönt ugyanis szüntelen felőlem.

   

Nékem pedig elveszik a Hitem és a Remény

Abban, hogy a sorsom nékem nem másé, csak enyém.

Máskor viszont elismerem, minden rajtam áll,

S balga ember az, ki csodát Istenétől vár,

És olyankor feltámad a Hitem és a Remény

Abban, hogy a sorsom nékem nem másé, csak enyém.

Poétánk művében az emberiséget történelme kezdetitől fogva végigkisérő gondolatokat és dilemmákat ragadja meg s dolgozza fel. Gondolatokat, melyek mindnyájunkat érintenek, mindünk szíve ismerősnek érezheti őket és bármelyikünk magára eszmélhet azok tükrében. A mű egy forró augusztusi estén vettetett papirra a fáradtság és elgyötörtség édes szülötteként, hogy költőnk filozofálásra és céltalan szófaragásra egyébként is hajlamos személyiségének állitson emléket, választ keresvén az örök kérdésre: Létezik vajh szabad akarat, vagy eleve elrendelt már mindnyájunknak sorsa?…

A lélek mély csöndjeiből egy kis életvidámság reményében egészen más vizekre evezvén Kerepesi Igor újabb, munkája középpontjába költői hivatását és az alkotás örömét helyező epigrammáját ajánlom figyelmükbe, mely végülis Tűnődés cimen törzskönyveztetett:

I.

Istenem, hogy milly örömem

Van nekem, ha irhatok,

Hogyha tollat buzgalommal

Én mozgásra birhatok.

II.

Alkotni vágyom valami szépet,

Valmi szép és egyszerűt,

Valami kéjes, bús-borongóst,

Örököst és nagyszerűt.

De nem tudom, miképpen is,

Vajon mit és hogyan irjak,

Igazat és értékeset nyújtván

Én át a világnak.

Egyszerű, mégis megkapó, igen őszinte lenyomata e két kurta szerzemény szkriptorunk azon magasztos vágyának, hogy költeményeivel és egyáltalában irodalmi ténykedésével, szindarabjaival és prózáival minél többekhez eljutván, a gyönyörködtetésen – simogatáson kivül olyan igaz és örökérvényű értéket hagyományozzon az emberiségre, melyért minden percben megéri küzdenie.  Csodálatos gondolat, nemde…?

Továbbhaladván, …soron következő művünk egy szerelmesnek csak nagy kínkeservesen mondható, de mindettől függetlenül aranyos és humoros darab, melynek végtelenül nagy jóindulattal költőnk a Két epigramma cimet adta. Ugye milyen kreativ…?

I.

Remélem, hogy életed majd tovább ér, mint ötven év,

Folytatni a Boldogság önmagában jó kis érv.

Gondold el, hogy hányan vannak kik szeretnek s kit szeretsz,

S hogy barátnőmként engemet is milyen boldoggá tehetsz.

II.

Ne félj kérlek amiatt, hogy nem lesz soha párod,

Hisz láthatos, jómagam is tök egyedül állok.

Ezt csak azért mondtam, hogy biztassalak véle,

Hogy lehetek még amolyan jövőbeli-féle.

A radikális és komolykodó darabot követően –  a Mért hazudjak szerelmet? cimű irása után –  szinte felüdülést jelent  egy évvel ezelőtti szerelmi ciklusának negyedik, s ezidáig utolsó darabja,  mely nemes egyszerűséggel csak a Két epigramma címet kapta, -utalván ezzel a vers műfajára -, s mely valójában – valljuk be nyíltan –  újrahasznosított versszakok konstrukciója csupán. Korábbi munkáiból különböző oknál fogva kirekesztett műrészletek egymás mellé helyezése. Célja elődjétől eltérően már nem is annyira a  gyönyörködtetés, mint inkább a derű és mosolykeltés. A két darab egy-egy gondolatfoszlány kibővítéseként jött létre és a szokásos páros rím-négysoros versszak egyvelegeként  öltött alakot magára. 13 és 15 szótagos sorok váltakozása jelenik meg az „elválaszthatatlan együttes“-ként megalkotott, noha külön-külön is jól alkalmazható, élvezhető műben, melyben a szerző kétszer is utalást tesz arra, hogy hatalmas örömmel vállalná magára a kiszemelt leány életében az udvarló ifjú nemes szerepkörét. Ám míg a költemény első részében valamiféle biztató-reménykedő jellegű gondolat is helyet kapott, addig párja egyértelműen csak a humoros-mókás,”jól rágható, ámde semmi különleges ize sincs“-stílusú négysoros funkcióját látja el. Különösebb jelentőséggel nem bíró, ámde élvezhető kezdeményezésről van szó,…ezesetben is.

Végezetül, e két számot megélt lista berekesztése gyanánt költőnk egy magával szemben is kritikus hangvételű, személyét még gyakorlatozásra, hosszas kisérletezésre invitáló sorait szántam. Fogyasszák hát egészséggel:

Mögöttem már sok-sok próba,

És még mennyi előttem,

Van még bizony mit tanulni

Bőven mesterségemen.

Mily egyszerű s őszinte egy darab!  Úgy hiszem, végszónak  abszolút  tökéletes…

                                                                                 Hunfalvyné-Lechner Edit, Komárom, 2012 áprilisa

Ha tetszenek a költemények, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Ajánlott bejegyzések:

Heti poéta 8 – Epigrammatika I.