Fesztiválról jelentjük 2 – Balaton Sound

Zenével lefeküdni, zenével ébredni. A tömeggel együtt sodródni. Fogmosás közben ismeretlenekkel ismerkedni. Az első sorban tombolni. A barátokkal balatoni napfelkeltére várni. Óriáscsúszdával a kempingbe érkezni. Tizedszer megszáradni, és tizenegyedszer is elázni. Ez a fesztiválélmény. Ez (is) volt a Balaton Sound.

A Körkép első Soundja igaz elképesztő szerencsétlenül indult. Murphy után szabadon, ami elromolhatott, el is romlott, ami késhetett, az késett. A vonat, az időjárás, de még az áramszolgáltatás is a bejáratnál, szépen sorjában. A vihar, esőkirály ide vagy oda, Ákos szuperprodukciójának sem kegyelmezett, a szervezők négy dal után, az eszméletlen hangulat és maga a Mester tiltakozása ellenére is véget vetettek a koncertnek. Nem maradt hát más, mint a még mindig szitáló esőben kitáncolni a csalódást Afrojack fedett színpados, két órás szettjén, és adni az egésznek még egy esélyt, másnap.

   

Az időjárás ugyan a változékonyabbnál is változékonyabb maradt egészen végig, de aki legalább egyszer végigsétált a több kilométeres parton vagy táncolt a 22(!) kisebb-nagyobb színpad valamelyikén, nem bánta, ha néha esőkabátban, néha fürdőruhában teszi meg ugyanezt. A fesztivál első hivatalos kezdőnapja, azaz a csütörtök hatalmas forróságot hozott. Aki próbált már árnyékot keresni a forró betonon egyik-másik fesztiválon, az egész biztosan érti, mitől (is) ennyire sikeres a Zamárdi hosszú, füves strandja mellett zajló zenei őrület. A hűsítő víz, a tényleg csodálatos tihanyi panoráma, a két tóra épített és folyton dübörgő színpad, ringatózás az óriásmatracokon, az óránként helikopterből szóródó strandlabdák, vízi sportok, kisportolt Adoniszok és Afroditék (a megfelelő aláhúzandó) egészen az esti bulik kezdetéig, mind-mind igazán kellemes opciók, hogyan is kezdje és töltse a másnapot a fáradt fesztiválozó.

A „Sound legeredetibb ötlete“ privát versenyünk győztese egyértelműen a Heineken kampánya lett. A főszponzor a jól bevált receptre fogadott, magyarán: az ember egy ingyen ajándékért szinte bármire képes. Szelektív hulladékgyűjtés jelszó alatt, az összegyűjtött és visszaváltott műanyag söröspoharakért ajándék járt. Így aztán mindenki, azon túl, hogy bőszen sörözött, lelkesen kukázott is, mindenféle szégyenérzet nélkül, poharak után kutatva (na jó, bevalljuk, mi is, elvégre fürdőruhából sosem elég, és csak 40 pohár!), a koncertek végén pedig a megüresedett nagyszínpad környékét ellepték az önkéntes takarítók, a szervezők legnagyobb örömére.

De vissza a zenéhez! A déli parton hatodszorra megszólaló „Hang“ felhozatala egész Európa, sőt a tengerentúl fiataljait hozta el a magyar tengerhez, a négy nap alatt összesen 108 ezer embert, amivel a Balaton Sound csillaga immár visszavonhatatlanul és fényesen ott ragyog a világfesztiválok egén, már ha létezik ilyen. A szervezők ügyeltek arra, hogy a domináns elektronikus zene mellett teret kapjon az elektróval kevert pop, punk, vagy akár a jazz-muzsika. De volt stand-up comedy, egész héten a műfaj legjobbjai adták egymásnak a mikrofont a Jäger Bár színpadán. A hazai (értsd: magyar) zenei élet színe-java az OTP Színpadán fordult meg a pár nap alatt (Quimby, Vad Fruttik, Bin Jip, Odett), és ha csak a füleink után mentünk, gyakran kötöttünk itt ki. Felfedeztük például a DJ Bootsie Triót, akik megcáfoltak abban a hitünkben, hogy a keverőpult a furulyával és a szaxofonnal soha egy színpadra nem kerülhet, esetleg csak ha az egyiket vagy a másikat véletlenül ott felejtik.

Mivel lehetetlen volna felsorolni minden jó bulit, amin részt vettünk, minden pillanatot, mikor a lélegzetünk is elállt, minden színpadot ahol rongyosra táncoltuk a lábunkat és minden nevet amit felírtunk a „még egyszer muszáj elmennünk“-listára, azért egyet-kettőt mindenképp megemlítünk. A nagyszínpados produkciók mellett kiemeljük Martin Solveig-et, aki a koncertre feleségestül jött, továbbá ha gondolt egyet, a tömegbe ugrott ,és láthatóan pont olyan jól szórakozott mint mi.

Kíváncsiak voltunk az eurovíziós Compact Disco-ra, és az első három perc után megbizonyosodtunk, hogy az Eurovízió nem a jó zenéről szól (megj.: a fiúk utolsó előtti helyen végeztek a döntőben). Így hát maradtunk még egy kicsit, és bár kihagytuk a stílusban is nehezen behatárolható Belgát ("tebelééd, tebelééd, szerelmes vagyok ééén", na hisz tudjátok!), az Anima Sound System koncertjén már úgy éreztük, nagyon is jól döntöttünk ezzel a maradással. Magyarország egyik első világ- és népzenével is keveredő elekro-formációja olyan profizmust és jókedvet hozott az első napra, hogy majdnem lemaradtunk a tényleg hatalmas Nagyszínpadról és Calvin Harris-ről, pedig, azért a széles skót mosolyért nagy kár lett volna. Pozitívat csalódtunk a srácban, mert látszott, hogy örömmel csinálja, amit csinál, a végigtombolt két óra alatt nem győzte elégszer elmondani, mennyire örül, hogy itt lehet. A nagyobb szupersztárnak számító Avicii ellenben egyetlen szóra nem méltatta a több tízezres tömeget, ami végül is miatta volt ott. Tudjuk, hogy nem csak ezen múlik, de a közönséggel igenis tudni kell bánni, és hiába a tűzijáték, a látvány, a show meg az alapvetően azért csak jó buli, a mi szimpátiánkat ezzel kicsit elveszítette. Ő ettől még persze nem alszik rosszabbul éjszakánként, de hát na.

Ha már a Nagyszínpadnál tartunk, akár maradhatunk is, hiszen igazi világsztárok koptatták a deszkáit egész álló héten. A legmodernebb technikával felszerelt, és látványnak sem utolsó színpad nagy sikernek örvendett a közönség és a fellépők körében is, állítólag többen is jelezték, jövőre szívesen visszatérnének Zamárdiba. Azt az egyet ugyan soha nem fogom megérteni, kinek és milyen élvezetet nyújt, ha a koncert közepén a tömegbe hajigálja a félig még teli poharakat, úgyhogy a szerencsésebbje a nyakába kap jobb esetben két deci sört, rosszabb esetben nagyapa ellenőrzőpontokon átcsempészett szilvapálinkáját. Ahogy viszont a több tízezres tömeg, akik mind ugyanazért jöttek, együtt tombol és táncol, ott van valami eufórikus az egészben, és szinte kézzel fogható az energia. Olyankor még az a sör is megbocsátható.

Ha meg már energia, akkor Beth Ditto és a Gossip. A Sound egyik legfergetegesebb koncertjét produkálták péntek este, amit egyszerűen lehetetlen csak úgy elfelejteni. Képzeljétek el magát a jelenséget, a kábé 100 kilós, szűk, vérpiros ruhában és mezítláb színpadra lépő Beth-et, aki egyik sört itta a másik után, káromkodott, mint a kocsis, és lelkesen „koszönöm, koszönom“-özött.  Ja, és a harmadik percben közölte, hogy leszbikus. Aztán viszont kieresztette a hangját, mi meg csak ámultunk és bámultunk, mert bármit énekelt az bődületesen jól szólt, és ez a nagy hang még a gyülekező szürke felhőket is elfújta, pont ahogy megígérte.

Nem kisebb nagyágyúnak adta tovább Beth a stafétát, mint David Guetta-nak, aki lassan tényleg „eredeti magyar gyártmány“, hiszen többet jár Zamárdiba, mint az átlag magyar polgárok legtöbbje. Hangoztatta is hogy a Sound az egyik kedvenc fesztiválja, és ha már ötödször jön és még mindig ennyit mosolyog hozzá, miért ne higgyük el neki. Sokan vádolják azzal, hogy feladta régi, sokkal eredetibb stílusát és kommersz zenét játszik, hogy megtöltse a nézőteret, a rádiókat és persze a zsebét, ami valószínűleg így is van. Tény viszont, hogy évek óta lehetetlen kirobbantani a legjobb ötből a világ 100 legmenőbb DJ-jét felsoroló listán. Azonkívül még mindig első osztályúan tud csinálni eszméletlen bulikat. Ja, és még a nagymamám is ismeri. Komolyan.

Hétvégére aztán tetőzött az őrület a Nagyszínpadon (is). Szombaton jött Tinie Tempah, akinek ugyan szerény véleményünk szerint reggel még halvány sejtelme nem volt mi (vagy ki) az a Balaton, azért csak szimpatikusan kiabálta, hogy „Hungary, Hungary to Ibiza”, és még a kissé talán már fáradó közönséget is megmozgatta. Paul Kalkbrenner meg…hát Paul Kalkbrenner. Emeljük előtte képzeletbeli kalapot, már értjük miért van ott a világ mindem nívósabb elektrozenei rendezvényén.

A vasárnapi nap az eredeti tervek szerint Björké lett volna, és fájt ugyan a szívünk utána, Example „Changed the way you kiss me“-je és jelenlegi legnépszerűbb holland trance-exportcikk, Armin van Buuren produkciója után azért csak megvigasztalódtunk. Tűzijátékostól, óriáslemez-tornyostól búcsúztunk a Nagyszínpadtól. És lassan a fesztiváltól is, hiszen tudtuk hogy másnapra már csak a sátorbontás marad, esetleg ezt is táncolva.

P.S.: Hé emberek, jövőre, veletek, ugyanitt!

Mojzes Barbara

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!