Hirdetés (X)

Kultúra

Django és Tarantino elszabadul

Quentin Tarantino legújabb mesterműve/filmművészet-elleni bűntette már egy hónapja ostromolja a nézők kegymirigyeit a világot jelentő vásznakon. A fenti jelző talán épp a legalkalmasabb az Oscar-díjas rendező munkásságát illetően, hiszen Tarantino személye és művei Hollywood legmegosztóbb jelenségei közé tartoznak. Van, aki isteníti, viszont olyan is, aki a neve hallatára is kiütéses lesz. Tény, ami tény: rengeteg ember várta és látta a Pulp Fiction és a Becstelen brigantyk (nagyon sok más mellett) írójának és rendezőjének legújabb agyszüleményét, a Django elszabadul című filmművészeti egyveleget.

Tarantino tisztelgett már többek között a képregények, a gengszterfilmek, az animék, a szamurájfilmek, és rengeteg különböző múltbéli alkotás előtt. Rendező DJ-nek is nevezik, mivel a filmjeiben bármit bármivel képes vegyíteni. Egy nagyra nőtt gyerek, aki imád eljátszani egykori hőseivel, kedvenc elemeivel vagy csak újragondolni azokat. Volt bőven ideje és lehetősége inspirációt gyűjteni egy videó kölcsönző munkásaként. A Django elszabadulban a mára már kihaltnak tekinthető spagetti western műfaja kap új közeget és értelmezést. Minthogy maga Tarantino is rendelkezik olasz felmenőkkel (az apuka a lasagnefaló), már ebből a szempontból is mondható spagettisnek a film, de a biztonság kedvéért az olasz kisebbséget erősíti még Leonardo DiCaprio (ő sacc/kb. negyed-olasz), a zeneszerző Luis Bacalov (ő Argentínában született, de valójában olasz) és egy orrvérzésig csizmaföldi, Árpád apánk Franco Nero. Az olaszok már a moziban vannak, de ez ugye nem újdonság.

243909_galeria_django_elszabadul__3_

Koppintás, kiálthatják fejemre az olvasók, de az ilyeneket kérném, meséljék el, miért imádták a Batman sötét lovag sorozatának minden egyes részét, Martin Scorsese Tégláját, vagy az Ocean’s Elevent, ugyanis ezek is mind koppintások, illetve pontosabban kifejezve feldolgozások, ami messze nem ugyanaz.  Valóban létezik egy 1966 – ban készült Django (sőt, néhány másik, de ezt tekinthetjük eredetinek), de minthogy az előd egy klasszikus bandita – western, a mi alkotásunk pedig inkább foglalkozik a rabszolgatartás kérdéseivel, néhány átvett elemet leszámítva (a mexikóiak, illetve a feketék elleni rasszizmus, Ku Klux Klán – azaz utóbbinál annak elődje, valamint a főhős nyers stílusa) valójában nem sok köze van névadó atyjához.

Pedig a spagetti western feeling már az első képkockáknál megvan. A műfaj egyik alap jellemzője, hogy nagyon szoros a filmzene és a film kapcsolata. Nemegyszer tették egymást híressé film és filmzene (Ennio Morriconet kinek kell bemutatni?). A Django elszabadul kötődése saját (mondhatnánk családi) filmzenéjéhez olyan szoros, hogy a főcím alatt az eredeti 1966 – os film zenéje szól, méghozzá maga a szerző, Luis Bacalov jóvoltából, aki a Django után a Django elszabadul filmzenéjén is dolgozott (már harmadszor működött együtt Tarantinoval, hiszen neki köszönhetjük a Kill Bill mindkét részének zenei aláfestését, és köszönjük is).  Maga a bevezető a zenéjével, a tipikusan westernesre stilizált felirataival és az elénk táruló képpel olyannyira autentikusan követi a műfaj hagyományait, hogy már azt vártam, mikor baktat át Clint Eastwood vagy Charles Bronson a képen, mondván hogy csak átutazók ebben a csendes kisvárosban. A film zenéje máris komoly népszerűségre tett szert, öregbítve nemcsak saját, hanem a film hírnevét is.

django

És itt nincs vége a spagetti életérzésnek. Több tipikus stílusjegy is arra utal, hogy Sergio Leone öröksége a film (a spagetti western már Leone előtt létezett, sőt, elődjének tekinthető még az ún. eastern, azaz a keleti blokkon belül forgatott vadnyugati filmek, viszont Sergio Leone filmjeinek köszönhetően robbant be igazán a köztudatba és kezdődött meg a stílus fénykora). Az olasz westernek ugyanis eléggé drasztikusak, és ez a film is ilyen képekkel spékeli meg az alap sztorit. Ha Mel Gibson látta a filmet, biztosan a büszkeség könnyeit hullatta a rengeteg és méterekre szökő művér láttán. Lőnek ebben a filmben mindenre, ami mozog, de sokszor olyanra is, ami áll (a szegény hóember családját sajnáljuk is nagyon). Általában véve a stílus képviselői akciódúsabbak, mint amerikai testvéreik.

Django_elszabadul_3

Az antihős jelenléte is kipipálható. Django valóban nem a gyerekmesébe illő, morálisan tiszta hős alkat, már csak féktelen bosszúvágya miatt sem. A film talán egyetlen szereplője sem tekinthető ilyennek, néha Christoph Waltz karakterében sejlik fel némi moralitás, a következő percben pedig agyonlő valakit. Az antihős alkalmazása eleve nem idegen Tarantino filozófiájától, hiszen eddigi filmjeiben is szinte csak ilyen alkatokat állított érdeklődése középpontjába, ebben tehát Dajngo nem különbözik Aldo Rain hadnagytól, a Menyasszonytól vagy Vincent Vegától. Továbbá tipikus spagetti western elem még a főhősök elhullajtása a film végére. Itt is behúzhatjuk a pipát, hiszen valójában a főbb karakterekből kettő éli túl a filmet.

Christoph Waltz
Christoph Waltz

Magáról a történetről nem sokat szeretnék mesélni, azt mindenki élje át maga, ha épp érdekli a dolog, én inkább arra szeretnék rávilágítani, miért érdekes és különleges az alkotás valamint hogy miért tipikusan Tarantino mozi. Valójában a Dr. King Schultz (Christoph Waltz) által elmesélt legenda szolgál alap felépítési mintául. Django (Szigfrid), a felszabadított rabszolga ki szeretné szabadítani Brünnhildát Calvin Candie karmai közül (őt tekinthetjük a legenda sárkányalakjának). Ezt az alap sztorit helyezi az író/rendező egy olyan közegbe, ami véleménye szerint nem elhanyagolható, és ahogy ő maga mondta, Európához hasonlóan Amerikának is szembe kell néznie akár a kellemetlen múlttal is. A film a rabszolgák életének több mozzanatára is rávilágít, először is az ostorcsapások nyomait viselő vállak, majd a rabszolgatartók fölényeskedése, a kegyetlenkedés és a halál. Egy olyan világot tár elénk, ahol az emberek, bár felsőbbrendűnek tartják magukat, megijednek, ha az „alantas” fekete ember hirtelen az ő szintjükre emelkedik, lovagol, vagy az asztalukhoz ül. És ahol csak akkor tekintik mégis egyenrangúnak, ha ugyanolyan, mint ők (Samuel L. Jackson karaktere talán a legellenszenvesebb a filmben). A forgatókönyv megírása után az alkotó nem is volt teljesen biztos benne, hogy helyes-e egy ilyen filmmel megbolygatni a köznyugalmat, de Sidney Poitier tanácsára végül úgy döntött, tényleg belevág a forgatásba.

DU-AC-000119.JPG

A színészek és alakítások tekintetében nincs okunk panaszra. Jamie Foxx, aki helyett eredetileg Will Smith játszott volna a főszerepet, sőt, Tarantino egyenesen rá írta a forgatókönyvet, hozza a kötelezőt, sőt, szerintem jobban illik hozzá a kegyetlen bosszúálló karaktere, mint Kovács elvtársra. Személy szerint kimagaslót nem találtam kimagaslónak a játékát, de rosszat sem tudok mondani róla. Ami érdekesség, hogy Django találkozik Djangoval, ugyanis az eredeti film főszereplője, Franco Nero cameozik egyet (amolyan filmes hakniféle, bár lényegesen nemesebb értelemben). Ahogy egymás mellett állnak, csak erősödik a kontraszthatás a két film között, amihez nagyban hozzásegít Nero fehér kalapja és kesztyűi, és amikor Django betűzi neki a nevét, és elmagyarázza, hogy a D betű a kiejtésnél néma, Franco azt feleli: tudom. És ugyan ki tudhatná jobban, mint ő?

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Ugyanez elmondható Chritoph Waltzról is, akit a Becstelen brigantykban imádtam, most pedig úgy éreztem, hogy ugyanaz a Hans Landa épp vadnyugati fejvadászként keresi a kenyerét. King Schultz számomra ugyanazt a kedélyes, megfontolt stratéga érzetét keltette, mint a Brigantyk SS tisztje, aki viszont meglepetésszerűen vált gyilkos üzemmódba. Ezek az érzelmi kisülések állandó kiszámíthatatlanságot és izgalmat kölcsönöznek a filmnek. Schultz karaktere tehát fordulatokat és meglepetéseket, valamint nem kevés egyedi humort tartogat magában, a sztorit is nagy részben viszi a vállán. Waltz pedig újra esélyt kap megmutatni kiváló nyelvtudását, bár itt az angol és a német mellett csak a francia kap szerepet.

az angyali Leo, ördögbőrben
az angyali Leo, ördögbőrben

Leonardo DiCaprio kapta a főgonosz szerepét, és le a stetson kalappal a mutatottak előtt. Kiválóan hozza a karakter váltásait a kedélyeskedés, a kegyetlen megfontoltság, a tartózkodás valamint a düh között. Hitelesen adja vissza az unatkozó gazdag uraság figuráját, aki úgy játszik a rabszolgáival, ahogy épp kedve tartja. Maga DiCaprio nagyon ellenszenvesnek találta a figurát, és nehezen vállalta el a játékot, épp ezért is szerette volna másokkal is meggyűlöltetni a karaktert. Príma motiváció. A színész most először játszhatott Tarantino keze alatt, bár a Brigantyk forgatása előtt sokáig esélyes volt Hans Landa szerepére, ám Tarantino végül úgy döntött, hogy német anyanyelvű színészt szeretne a szerepre (bár DiCaprio maga is kiválóan beszél németül, lévén hogy mindkét szülője hordoz magában némi germán virtust). Vérét is adta a filmért, mivel a (spoiler alert!!!) koponyás jelenet forgatásakor az asztalra csapva eltört egy poharat, ami megvágta a kezét. A színész viszont folytatta a játékot, beépítve a vérző kezet a jelentbe, és Tarantino imádta az eredményt, ezért is került be a végső verzióba.

Még egy valakit szeretnék külön megemlíteni, és számomra pont ő jelentette a film legnagyobb alakítását, aki előtt nem a kalapomat, hanem a skalpomat is hajlandó vagyok megemelni, ez pedig Samuel L. Jackson. Ha nem tudnám, hogy a színész máskor akciófilmekben virgonckodik, már azt hinném, valahogy lemaradtam egy zseniális, öregkorát élő színészlegendáról. A kiváló maszkért megy a barack a maszkmesternek, az alakításért pedig Tamás bátyának Samuel L. Jacksonnak. Nem hálás szerep az övé, hiszen egy olyan karaktert játszik, akit sajátjai fölé emelnek, az ár viszont teljes árulás, és önmegtagadás. Ez volt Jackson 6. szerepe Tarantinónál (csókot!).

Samuel L. Jackson
Samuel L. Jackson

Tarantino karakterei erősen tartják a stílusukat, és bármilyen helyzetbe kerülnek is, ez megmarad. Ezek az erős karakterek kerülnek konfliktusokba egymással, vagy az adott szituációkkal, majd adják a szikrát az érzelmi kisülésekhez. A rendező tipikus jegyei végig jelen vannak a filmben. Ilyen például a banális párbeszéd a fehérmaszkosok akciója alatt, és egyéb banalitások, a mezítelen lábak felvételei, a kamera 360 fokos fordulatai, a bár-jelenet, a felülnézeti kép, az áldozat szemszögéből történő felvétel és még nagyon sok más elem, amelyek Tarantino több (van, ami mindegyik) korábbi filmjében is jelen vannak, és mára tipikus elemeknek tekinthetőek. Ne felejtsük el azt a szokást sem, hogy Tarantino feltűnik saját filmjeiben, mestersége címere ugyanis a színészmaszk is (Aki esetleg nem ismerné a rendező úr arcát, ő az, aki a film vége felé cafatokra robban.). Nem utolsó sorban ilyen állandó elem a történet megszakított futtatása, a múltbéli képekkel, időugrásokkal, valamint egy képzeletbeli szünettel. Tarantino ugyanis úgy tartja, hogy valamit A-tól Z-ig lineárisan elmesélni a gyerekmesékben és az ABC esetében lehet.

A mester a saját filmjében
A mester a saját filmjében

Így látja tehát Quentin Tarantino legújabb filmjét egy rajongó. A közvélemény ostorát rettegve aláhúznám, hogy nem sikerült minden aspektust kifejteni, hiszen arra külön tanulmányokra lenne szükség. Persze nem állítom, hogy a fenti iromány feltétlenül igaz, és megértek bárkit a másik táborból is. Tarantino mondhatni egy életérzés, ami nem ragad meg mindenkit, és ez érvényes legújabb filmjére is. Az vesse tehát rám az első követ, aki elsőként ér utol. Szerencsénkre/pechünkre máris kiderült, hogy Tarantino készül egy harmadik, a történelmet egyedien megfestő filmmel (az első ugyebár a Becstelen brigantyk volt), a rajongók pedig továbbra is várják az író/rendező/színész/producer egyik régi álma beteljesülését, egy egészestés animét. Addig is megnézhetjük a Django elszabadul-t a moziban, utána letölthetjük megvásárolhatjuk valamilyen optikai hordozón, hallgathatjuk a soundtracket, vagy ha épp ebben éljük meg Tarantino rajongásunkat, szidhatjuk ezt a cikket. Mindegyikhez jó szórakozást!

Mészáros András

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket a FacebookonTwitteren, és Tumblren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

panna
2013. feb. 16. 00:19

A szerző is láthatóan elszabadult picit,de ez egyáltalán nem lett baj. Remek filmkritika. Én is láttam a Djangót, a legjobban Di Caprio alakítása tetszett. Mi lesz a következő film, amiről olvahatok?

    korkep.sk
    2013. feb. 16. 22:18

    A tervek szerint a Die Hard 5 lesz a következő, ám ezúttal egy másik szerzőnk tollából :)

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket