I.
Fejlődhet-e, mondd, az ember,
S lehet-e jobb, mint mi volt?
Fölszáradhat-e a makacs,
Becsületen esett folt?…
Megjön-e az ész a korral,
És a béke lelkembe,
Vagy tán mindig ugyanabba
A „csapdába” lépek be?
II.
Talán minden életkorban,
Mind-egyforma időben
Mindig ugyanazzal kell,
Hogy újra s újra megküzdjem,…
Mindig újra ismételem
Cselekvésem, hibáim,
S mindig távol célok lesznek
Jövőről szőtt álmaim.
S minden hibám elkövetem
Még egyszer s még százszor is,
Mint a gyerek, aki tudja:
Fájni fog, „de akkor is!”
Mint a diák, aki sejti,
Rákerül majd most a sor,
S mégsem tesz és nem tanul, csak
Szégyenkezőn válaszol.
Mint a lány, ki esküdöz, hogy
Mindörökké szeret majd,
S tudja ő már, jóelőre,
Nem kerülheti a bajt,
Mert a vágyat megtagadni
Talán-talán nem lehet,
Ámde mégis kötelesség
Az, hogy hazudjon neked.
III.
Igen, … talán minden korban,
Mindenféle időben,
Mindig ugyanoly gonosszal
Szemben kell majd küzdenem,
S hitetgetem magam mindig
Majd, hogy milyen bölcs vagyok,
S lásd: az idő halad és én
Semmiből sem okulok.
.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
