Egy verssorozat vége. Egy hosszú, s nehéz időszak vége.
I.
Amit hosszú telek után jelenthet egy friss virág,
S fogságból jött rabok előtt kitáruló Új világ,
Olyan álmos, édes, furcsa,
Földöntúli, furcsa kép,
Ami most, a “Vihar” után
Rám nyitja tekintetét…
II.
Teljen benne örömöm hát s leljek benne kéjeket!
Hadd reméljek mindent, amit ember mind csak remélhet,…
S körberajong újra talán
Egy-két édes lányka is,
(Ígérem, hogy nem nézek már
Vissza s nem leszek hamis.)
III.
Helyette én dobozokba ejtem, s rejtem mélyen el,
Mind mi múlt volt, s ami halott, s mi már többé nem emel,
És arcomra széles mosoly
Ül ki, s bennem kéj dalol,
Mint egy kacér-könnyű nő, a
Jövőm elém úgy hajol.
IV.
Halomba hajtom mind az ócska, kacattá nyűtt perceket,
S leporolom végre az ó, elfeledett Terveket,
Vágyhatok és várhatok már
És oly módon élhetek,
Ahogy sorsom nem engedett
Élnem elmúlt éveket.
Kerepesi Igor
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
