Hét évvel azután, hogy a dán botrányrendezőt, Lars von Triert nácibarát kijelentései miatt kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, az igazgatóság megenyhült, és idén ismét szívesen látják a rendezőt és új filmjét, a The House That Jack Builtet – igaz, csak versenyen kívül.

 

A dánok legismertebb rendezője filmjeivel a cannes-i filmfesztivál állandó szereplője, különböző kategóriákban többször sikert aratott: nyert már díjat az Európával, a Hullámtöréssel, 2000-ben pedig a Táncos a sötétben Arany Pálmát ért. Rendszerint itt debütáltak a filmjei, ez a 2011-es Melankólia esetében is így volt.

 

A dán rendező mindig is ismert volt polgárpukkasztó és különc stílusáról, azonban az akkori cannes-i sajtótájékoztatón túl messzire ment: önmagát nácinak nevezte, aki szimpatizál Hitlerrel. Hiába kért később bocsánatot, és fogta az egészet a dán humorra, a fesztivál igazgatósága kitiltotta a fesztiválról.

 

 hirdetes_810x300  

Persze Triert abból a fából faragták, hogy még rá is tett a konfliktusra egy lapáttal. Következő filmjét, A nimfomániást 2014-ben a Berlinálén mutatták be, ahova Trier Persona non grata (nem kívánatos személy) feliratú pólóban érkezett, gúnyolva ezzel a cannes-iakat. Egy későbbi interjúban sem hazudtolta meg önmagát: azt nyilatkozta, kicsit büszke a kitiltásra.

 

TT News Agency/Bjorn Larsson Rosvall/ via REUTERS

 

A rendező néhány évre meglehetősen eltűnt, arról lehetett hallani, hogy a The House That Jack Built című filmjét készíti elő, tavaly márciusban pedig hosszú hallgatás után végre sajtótájékoztatót tartott. Új filmje egy sorozatgyilkosról szól, aki a gyilkolást műalkotásként értelmezi, állítólag minden eddiginél brutálisabb és felkavaróbb filmje lesz a dán rendezőnek.

 

Trier maga azt nyilatkozta, hogy szinte senki nem akarta elvállalni a főszerepeket, majd mikor Uma Thurman és Matt Dillon rábólintott, kételkedni kezdett szövegértési képességükben. Sőt, a rendező elmondása szerint őt magát is annyira megviselte a forgatás, hogy valószínűleg ezzel fejezi be karrierjét. Cannes-ról is szót ejtett, eljátszott a gondolattal, hogy a 2018-as fesztiválon térne vissza és mutatná be filmjét.

 

Nagyon úgy fest, nyilatkozata megindította a fesztivál szervezőit, meghívták ugyanis a rendezőt az idei mozimustrára. A teljes megbocsátás még várat magára, ugyanis a The House That Jack Built nem versenyezhet idén az Arany Pálmáért, versenyen kívül mutatják majd be. Ezzel együtt meg is érkezett az első előzetes, amelyben Matt Dillon véres és őrült arccal vetíti előre, hogy tényleg elég beteg filmet várhatunk, a végén pedig felsejlik a cannes-i pálmaág is.

 

 

Az idei, 71. cannes-i fesztivált május 8. és május 19. között rendezik Franciaországban, egyelőre egy magyar résztvevője van az idei szezonnak, Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét válogatták be a Kritikusok hete elnevezésű szekcióba, ahová az ígéretes pályakezdőket hívják. A Saul fia rendezője, Nemes Jeles László új filmje, a Sunset a várakozásokkal ellentétben nem kapott meghívást.

 

Polák Zsóka

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!